Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Mégsem Debrecenben folytatja a pályafutását az a Diogo Viana akit már mindenki a klub futballistájának tekintett. A debreceni klub honlapja arról számolt be, hogy a CSZKA Szófiát elhagyó portugál szélső a Belenenses együttesében folytatja pályafutását.
A portugál szélsővel a klub már mindenben megegyezett, sőt már alá is írta a papírokat a focista ügynökénél, de végül az egészből nem lett semmi, miután az átigazolási szezon utolsó napján hazájába szerződött.
Róka Géza cégvezető a következőképpen kommentálta az eseményeket a klub hivatalos weboldalán.
– Az elmúlt napokban éreztük, hogy a labdarúgó részéről időhúzás történik az ügyben. Sajnos, mint utóbb kiderült, a játékos egy másik klubbal is tárgyalt, és alá is írt hozzájuk – az ügynöke tudta nélkül. Diogo Viana jelenleg is Algarvéban tartózkodik, ahol együttesünk is készül (de nincs a Lokival az edzőtáborban), és ide korábbi állomáshelyéről, Szófiából is már a klubunkkal történt megegyezés alapján utazott el. Éjszaka tudtam meg az ügynökétől, hogy nem nálunk, hanem a Belenenses együttesében folytatja pályafutását. Hazájában lényegesen több pénzt keres majd, mint amit mi tudtunk ajánlani, holott az övé lett volna a legmagasabb fizetés a klubnál. Döntő volt nála, hogy otthon játszhat Portugáliában. Sportszerűtlen volt a játékos részéről, hisz már a bolgár csapatával is megállapodtunk. A kialakult helyzet jól mutatja, helyes klubunknak az a gyakorlata, hogy folyamatban lévő átigazolási ügyekről csak akkor adunk információt, amikor a végére érünk, és tényszerűen lezárjuk az adminisztratív folyamatokat is. Az átigazolási piacnak megvan az a sajátossága, hogy minden egyes folyamatban lévő tranzakció az utolsó pillanatig hordozhat magában kockázatokat.
Endrődi Dávid
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.