Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Február 16-án folytatódik az Európa-liga 2016-2017-es kiírása. Így értelemszerűen megkezdi szereplését az egyenes kieséses szakaszban az angol Manchester United is, amely a francia Saint-Étienne-t fogadja csütörtök este az Old Traffordon. A “Vörös Ördögök” egykori legendás középpályása, Paul Scholes szerint képes nagyot alkotni a sorozatban hajdani csapata.
Scholes a Goal.com-nak nyilatkozott, és elmondta véleményét a Manchester United EL-esélyeiről.
“A bajnoksággal, a Ligakupával és az FA-kupával együtt nagy kihívás az európai porond, de érzésem szerint a csapat kerete van olyan bő, hogy tudja kezelni ezt” – mondta a 42 esztendős egykori kiválóság. – “A szezonnak ebben az időszakában nagyon fittek a játékosok, nincs szükség túlságosan sok edzésre.”
Az egykori angol válogatott játékos arra is kitért, mely csapatok lehetnek a “Vörös Ördögök” legnagyobb riválisai a sorozatban.
“A Romát mondanám legnagyobb riválisnak, nagyon jó csapatuk van. A spanyol csapatokat sem szabad kihagyni, a Celta Vigo és a Bilbao is veszélyes lehet. Mind kiváló csapatok, viszont a United képes arra, hogy a felsoroltak közül akármelyiket legyőzze.”
Érdekesség, hogy Scholes nem emelte ki külön a szintén angol Tottenham Hotspur együttesét. Mindenesetre csütörtök este 21:05-kor máris megmutathatják José Mourinhóék, mire képesek a nemzetközi porondon, akkor esedékes ugyanis a Saint-Étienne elleni párharc odavágója.
Szerző: Draskovics Tamás
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.