Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Megtörtént a megegyezés, így az Újpest újra a Megyeri úton játszhatja hazai meccseit, korábban a Vasas is bejelentette, hogy a hétvégi bajnokiját már a Szusza-stadionban rendezi.
Az Újpest FC az alábbi közleményben tudatta, hogy sikerült megegyezniük a Nemzeti Sportközpontok vezetőivel, így jövő héten a ZTE elleni kupavisszavágót, s a március 4-én rendezendő derbit is már a Szusza – stadionban láthatják a szurkolók.
“Örömünkre szolgál bejelenteni, hogy közel egy év szünet után jövő héttől ismét a Szusza Ferenc Stadionban játsszuk majd hazai meccseinket. Klubunk vezetősége az elmúlt hetekben és az utóbbi napokban többször is tárgyalóasztalhoz ült a Nemzeti Sportközpontok (a továbbiakban „NSK”) vezetőivel, hogy mihamarabb megállapodás születhessen a hazatérésünkről.
A ma este aláírt szerződés értelmében, továbbá, ha az MLSZ és a hatóságok megadják a szükséges engedélyeket, március 1-én a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének visszavágóján a Szusza Ferenc Stadionban fogadjuk majd a zalaegerszegiek csapatát, és természetesen március 4-én a zöld-fehér riválisunk ellen is a Megyeri úton lépünk majd pályára. A megállapodás értelmében a tavaszi szezon hátralévő hazai összecsapásain is az egyetlen és az örök otthonunkban fogadjuk majd ellenfeleinket.
Köszönjük az NSK-nak az egyeztetéseken tanúsított együttműködésüket.
Szurkolóinknak pedig szeretnénk megköszönni kitartásukat és türelmüket, amelyet a kialakult helyzet során tanúsítottak a csapatunk irányában, valamint azt a lelkesedést, amellyel Kecskeméten is támogatták kedvenceiket.”
Közben a Vasas vezetői is tudatták, hogy hétvégén már nem marad el a bajnokijuk, s a Gyirmót elleni mérkőzést már a Szusza-stadionban rendezik. Mint ismert az előző hétvégére kisorsolt Vasas – Haladás meccset a pálya használhatatlansága miatt el kellett halasztani.
Endrődi Dávid
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.