Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A 2014-es világbajnoki finálét eldöntő Mario Götze nagy visszhang közepette 2016 nyarán tért vissza nevelőegyütteséhez a Borussia Dortmundhoz azt követően, hogy a Bayern Münchennél eltöltött időszak nem úgy sikerült, ahogyan azt eltervezte. A középpályás mindössze 11 bajnokin lépett pályára idén, többször a keretből is kimaradt, a “hivatalos” tájékoztatások szerint pedig makacs sérülésekkel bajlódik. A gyenge produktum margóján egyre több kritika érte a 24 esztendős labdarúgót, ám a keddig bejelentést követően mindenki átértékelte az elmúlt hónapok eseménysorát, Lothar Matthäus pedig az elsők között volt, aki nyíltan elnézést kért Götzétől.
Mario Götze régen és most, avagy a különbség jól látható
Hans-Joachim Watzke a BVB ügyvezetője és maga Mario Götze is megszólalt. A sportvezető elmondta, hogy a fiatal játékos súlyos betegséggel küzd, a gyógyulása pedig eltarthat egy darabig. Korábban a klub izomsérülésre hivatkozott a játékos kimaradásai révén, mostanra azonban már tudjuk, hogy Götze anyagcsere-problémákkal küzd, a legfrissebb diagnózisok szerint pedig nem is edzhet – “Kezelés alatt állok, mindent elkövetek azért, hogy amilyen gyorsan csak lehet, újra edzhessek és segíthessem csapatomat a céljaink elérésében”
A játékost keményen kritizálók között volt az utóbbi hetekben a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya Lothar Matthäus, aki a hírt követően egyből bocsánatot kért és más alapokra helyezte a sajtón keresztül folytatott egyoldalú párbeszédet – “Ez egy kemény csapás. Az viszont jó, hogy már tudjuk az okát, így pedig kezelni lehet. Így már másképp kell értékelni Götze utóbbi időben nyújtott teljesítményét.”
A hírt a német Bilden keresztül osztotta meg a játékos, illetve klubja, a nívós szakportál pedig egy specialista véleményét is kikérte látatlanban – “Nem lehet pontosan tudni, hogy milyen betegsége van Götzének. A tünetek alapján különféle problémái vannak. Valószínűleg metabolikus myopathia. Ezek olyan betegségek, amelyek gondot okoznak az anyagcserében és az izmok megfelelő működésében”
A játékos pályafutása nem forog veszélyben, hiszen a betegség szinte minden esetben gyógyítható, ám hosszú út előtt állhat Götze, mire újra a pályán láthatják őt tündökölni a BVB és a Nationalelf szimpatizánsai.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.