Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A FociClub.hu több forrásból is úgy értesült, lemondott Zoran Szpisljak a Békéscsaba vezetőedzője. A szerbiai származású szakemberrel két évvel ezelőtt feljutott az élvonalba a csapat, de az NB I-es szereplés csak évig tartott, tavaly nyáron kiestek. Ennek ellenére Szpisljak maradt a vezetőedző a cél az azonnali visszajutás volt, mely egyre inkább úgy néz ki, nem fog sikerülni.
Az élvonalbeli álmokat dédelgető csapat jelenleg a nyolcadik helyen áll a másodosztályban, tizenkét pontra a még feljutó pozíciót elfoglaló Soroksár mögött. Aki reálisan látja a dolgokat, az elmondhatja, hogy az idén már nem sikerülhet az osztályváltás. Szpisljak a tegnapi Puskás Akadémia elleni 3-0-ás vereség után pedig benyújtotta lemondását, melyet egyelőre a Békéscsaba hivatalosan még nem erősített meg.
Endrődi Dávid
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.