Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Jövő hét kedden megkezdődnek a Bajnokok Ligája 2016-2017-es kiírásának negyeddöntői. Az olasz bajnok Juventus elé igen kemény ellenfelet sodort a véletlen, hiszen a spanyolok regnáló bajnoka, az FC Barcelona vár Allegriékre a legjobb nyolc között. Néhány nappal a párharc első felvonása előtt pedig remek híreket kapott az “Öreg Hölgy”.
Mandzukic hadra fogható (fotó: 90min.com)
Történt ugyanis, hogy a Juventus horvát válogatott támadója, Mario Mandzukic számára nem alakult túlságosan jól a legutóbbi válogatott szünet. A 30 esztendős csatár térde gyulladt be, melynek következtében kihagyta a fekete-fehérek legutóbbi két mérkőzését, melyet a Napoli és a Chievo ellen vívtak a “zebrák”. Kétséges volt, hogy a kőkemény játékos szerepet kaphat-e a Barcelona elleni BL-párharc során, ám most nagyon úgy néz ki, hogy zöld utat kap az orvosoktól. Többek közt azért is boldogok lehetnek Torinóban Mandzukic harckészültsége miatt, mert szintén a válogatott mérkőzések során sérült meg másik horvát támadójuk, Marko Pjaca is, aki a szezon hátralévő részében már egészen biztosan nem léphet pályára térdszalag-szakadás miatt.
Mandzukic gól és gólpassz mutatója nem különösebben látványos ebben a szezonban, 37 mérkőzésen 7 gólja és 5 gólpassza van a horvát óriásnak, ugyanakkor Massimiliano Allegrinél gyakorlatilag alapembernek számít, munkamorálját pedig gyakran kiemeli nyilatkozataiban a Juve trénere.
A Juventus – Barcelona párharc egyébként már csak azért is pikáns, mert a két együttes szűk két évvel ezelőtt egymás ellen döntőzött a Bajnokok Ligájában. Akkor a katalán sztárcsapat 3-1-re felülmúlta az olaszokat, akiket most minden bizonnyal nagyon is fűt a visszavágás vágya.
Szerző: Draskovics Tamás
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.