Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Mamadou Sakho és az angol élvonalbeli Liverpool FC közös története egészen érdekes vágányra futott tavaly nyáron, mely végül is oda vezetett, hogy a francia védő jelen pillanatban a Crystal Palace csapatánál tölti kölcsönszerződését. Ám a 26 esztendős bekk most elárulta, egyáltalán nem tett még le arról, hogy egy nap ismét Liverpool-játékosként szaladjon ki az Anfield gyepére…
Sakho a Liverpool ikonikus vörös mezében (fotó: ESPN)
Mamadou Sakho egy évvel ezelőtt a címlapokra került Angliában, ugyanis tiltott szerek használatának vádjával tiltotta el őt az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA). Végül a vádak megdőltek, Sakhót felmentették, ám a nyári felkészülés során ismét állt a bál a francia körül. A Liverpool amerikai turnéján ugyanis összetűzésbe került a gárda menedzserével, Jürgen Klopp-pal, és a német tréner hazazavarta Sakhót az edzőtáborból. Sőt, hovatovább innentől kezdve nemkívánatos személy lett a vörösök háza táján, ugyanis soha többé nem lépett pályára az LFC felnőtt csapatában.
Fél éven keresztül az U23-as csapattal készült az egykori PSG-védő, az utánpótláscsapat mérkőzésein játszhatott, de az A-csapatnál még kerettag sem volt. Hosszas huzavona után januárban a szintén angol élvonalbeli Crystal Palace szerződtette kölcsönbe Sakhót, aki él is a lehetőséggel, és a szárnyra kapó “sasok” egyik legjobbja jelenleg (megválasztották március legjobbjának is a klubnál).
Most a Telefootnak beszélt arról a Liverpoolban kegyvesztetté váló hátvéd, hogy szívesen lenne ismét a Mersey-partiak játékosa.
“További három évre szól a szerződésem a Liverpoolnál, szóval ha újra viselhetném a csapat mezét egy napon, akkor nagyon boldogan tenném” – jelentette ki Sakho. – “Késtem egy edzésről, ennek pedig megfizettem az árát, bocsánatot is kértem, nem tudom mi mást tehettem volna még. Ez a főnökön múlik. Ő hoz egy döntést, melyet én csak elfogadni tudok. Meglátjuk, mi történik, ha a jövőben esetleg máshol kell folytatnom.”
Sakho egyébként nagyon közkedvelt játékosnak számít az Anfield Roadon, a szurkolók jelentős része visszavárja őt a vörösökhöz. Annál is inkább, mert a Premier League élcsapatai közül idén is az LFC kapta a legtöbb gólt, jelen pillanatban 40 kapott góllal állnak 32 fordulót követően (összehasonlításképp a listavezető Chelsea csak 24-et kapott).
Szerző: Draskovics Tamás
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.