Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Az Arsenal kapusa megerősítette, hogy szívesen elhagyná az Ágyúsokat, és Törökországban folytatná a pályafutását.
Az Arsenal kapusa, David Ospina kijelentette, hogy az idén végén szívesen elhagyná az Ágyúsokat, és Törökországban, a Fenerbahce színeiben folytatná a pályafutását. 3 éve csatlakozott a Wenger-csapathoz a Nice-től, de nem sikerült maradandót alkotnia. A második számú kapus volt, így a kispadot koptatta, mivel Cech-et nem tudta kiszorítani a kezdőből.
Idén csak a Bajnokok Ligájában védett, és nagyon kevésnek tartja a játékidőt. A pályán töltött percek növelése érdekében hagyná el Londont, és csatlakozna a török klubhoz. A szerződése csak 2019-ben fog lejárni, viszont a játékos kérésére az együttes a nyáron elengedheti a kolumbiai válogatott hálóőrt.
kép: allsoccerplanet.com
Nagy Gábor
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.