Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Claudio Ranieri, az angol bajnok Leicester City nemrégiben menesztett vezetőedzője vendég volt a Sky Sportsnál, és először beszélt kicsit részletesebben arról, milyen érzések kavarognak benne azok után, hogy a bajnoki cím megszerzése után mindössze kilenc hónappal elbocsátották a “rókáktól”. És a talján tréner szerint nem volt egészen véletlen a pocsék őszi teljesítmény.
Claudio Ranieri még a Leicester trénereként (fotó: Mirror)
Sok pletyka keringett arról, hogy saját játékosai buktatták meg Ranierit, és ha megnézzük, milyen eredményeket ért el a Leicester azóta, hogy kirúgták a 65 esztendős edzőt, több mint gyanúsak a dolgok. A kékek ugyanis a menesztést megelőzően zsinórban három meccsen maradtak alul, a kiesőzóna közelében vesztegeltek, azóta viszont egyhuzamban hat mérkőzést nyertek, bejutottak a Bajnokok Ligája legjobb nyolc együttese közé, és csak a hétvégén szakadt meg remek sorozatuk, amikor is 4-2-re kikaptak az Everton otthonában.
Ranieri mindenesetre a következőket nyilatkozta:
“Sok teóriát hallottam arról, hogy talán valaki vagy valakik a háttérben dolgoztak ellenem. Igen, könnyen lehet, hogy így volt, és hátba szúrtak engem.”
Arra a kérdésre, hogy játékosaira céloz-e, így felelt az olasz szakember:
“Azt ugyanakkor nem hinném, hogy a játékosaim buktattak volna meg engem, egyszerűen nem hiszem el, hogy nem próbálták a maximumot kihozni magukból. Mikor kirúgtak, megfordult a fejemben, hogy hiba volt annyira bízni a játékosaimban, de az azóta elért eredményeik bizonyítják, hogy nagyon is jogosan bíztam bennük!”
És hogy maradt-e benne ellenérzés?
“Nem volt könnyű megbékélni azzal, hogy így lett vége a karrieremnek Leicesterben. A város, a csapat viszont mindig is a szívemben marad. Nyertem címeket szerte Európában, de bajnoki címet soha. Itt azonban megadatott mindez” – zárta szavait Ranieri.
Szerző: Draskovics Tamás
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.