Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A Bundesliga 29. fordulójának vasárnap délutáni mérkőzésén a Werder Bremen hazai pályán mérkőzött meg a Hamburggal. A hazaiaknak vert helyzetből sikerült megnyerni a mérkőzést.
Werder Bremen – Hamburger SV 2:1 (0:1)
Gólszerzők: Kruse (41.), Kainz (75.) ill. Gregoritsch (6.)
Mindössze 6 perc kellett a vendégeknek ahhoz, hogy megszerezzék a vezetést. Gregoritsch ugrott a legmagasabbra egy beadást követően, és fejjel juttatta a hazai kapuba a labdát. Ezt követően Grillitsch és Junuzovic is próbálkozott, de egyikőjüknek sem jött össze az egyenlítő találat. Az egalizáló gólra a 41. percig kellett várni. Kruse fejjel volt eredményes.
A második játékrészben a mérkőzést rosszul kezdő hazaiak magukra találtak. A félidő során ők próbálkoztak többször, és a 75. percben be is érett a kísérletek gyümölcse. Grillitsch Kainz csapott le a labdára, és küldte be a kapu bal alsó sarkába. Ez bizonyult a döntő találatnak, így a hazaiak vert helyzetből felállva fordították meg a találkozó sorsát.
kép: thesun.co.uk
Nagy Gábor
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.