Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Elpazarolta előnyét a Kisvárda Vácon, ezt kihasználhatta volna a Soroksár és a Balmazújváros, ám nem tették, miközben a Puskás Akadémia nehezen nyert Zalaegerszegen. A Békéscsaba egyre közelebb a dobogóhoz.
Bármennyire is jól kezdett a feljutásra pályázó Kisvárda Vácon, a hazaiak minden dicséretet megérdemelnek, hiszen hiába szerzett kétgólos előnyt a szünetig a Várda, a piros-kékek gyorsan szépítettek a második játékrész elején, majd ismét kettőre növelte vezetését a látogató, ám a hajrában kétszer is betaláltak a Pest megyeiek, így döntetlent játszottak a felek.
A Békéscsaba szárnyal, mióta Boér Gábor átvette a csapatot, ezúttal a kiesés elől menekülő Cigándot intézték el simán a viharsarkiak. Az ötgólos sikerrel egy pontra megközelítették a még harmadik helyen álló Soroksár együttesét a lilák. A Sori ugyanis Siófokon hagyta a pontokat, és ez a vereség sokba kerülhet a végelszámolásnál a fővárosiaknak. Ahogyan a Balmazújvárosnak is a dorogi blama, aminek köszönhetően a Békéscsaba előzni tudott. Ami a nyáron még feljutásról álmodó Nyíregyházát illeti, Rudolf Gergelyék újabb pontokat veszítettek, mert bár a nyírségiek vezettek majdnem egy félidőn át, a Budaörs a meccs utolsó perceiben egyenlítettek, s már tizennyolc pontos hátrányt szedtek össze a még feljutást érő második helyezett Kisvárdával szemben. A sereghajtó SZEOL SC a Kozármisleny ellen szerzett egy pontot, így már csak öt egység az előnye a Cigándnak.
Eredmények:
Csákvár – Soproni VSE 1-1 (0-0)
G.: Molnár Cs. (81.) ill.: Erdélyi (64., 11-esből)
Zalaegerszeg – Puskás AFC 0-1 (0-1)
G.: Lencse (32.)
Mosonmagyaróvár – Szolnok 1-2 (0-1)
G.: Deák I. (77.) ill.: Pintér N. (24.), Rokszin Á. (55.)
Siófok – Soroksár 3-2 (1-1)
G.: Petneházi (6.), Elek (59.), Nagy D. (66.) ill.: Lovrencsics B. (12., 85.)
Nyíregyháza – Budaörs 1-1 (1-0)
G.: Rudolf (43.) ill.: Kinyik (90+5.)
Dorog – Balmazújváros 2-0 (1-0)
G.: Tóth M. (16.), Szedlár (90+1.)
Szeged-2011 – Cegléd 0-0
Cigánd – Békéscsaba 0-5 (0-2)
G.: Nagy I. (1., 90+2.), Viczián Á. (27., 90.), Bagi I. (81.)
SZEOL SC – Kozármisleny 0-0
Vác – Kisvárda 3-3 (0-2)
G.: Kákonyi (51.), Tóth B. (65.), Gulyás M. (67.) ill.: Rajczi (7., 11-esből), Oláh G. (13., 63.)
Kiállítva: Guláys M. (90+3., Vác)
A bajnokság állása:
A góllövőlista élmezőnye:
Gavalovits Sándor
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.