Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Kezd körvonalazódni a Real Madrid nyári felkészülésének programja.
A szezon hajrája közben a Real Madridnál továbbra is tervezik a csapat nyári felkészülési programját. Mint ismert, a csapat Észak-Amerikában túrázik majd, ahol július 23-án San Franciscoban a Manchester Uniteddel, július 26-án Los Angelesben Pep Guardiola Manchester City-jével, majd július 29-én Miamiben a Barcelonával mérkőzik meg.
Immáron hivatalos, hogy a blancók amerikai túrájának lesz egy újabb állomása, mégpedig augusztus 2-án Chichagoban, amikor is CR-ék az észak-amerikai profi labdarúgóliga, az MLS válogatottjával mérkőznek meg a “szeles városban”.
“Nagy megtiszteltetés számomra, hogy az MLS-t képviselhetem egy ilyen nagyszerű mérkőzésen, a világ egyik legjobb csapata ellen. “ – Ezek már Veljko Paunovic, a Chichago Fire vezetőedzőjének szavai, aki a hivatalos bejelentést követően megtudta, hogy az MLS-válogatottat dirigálhatja majd a Real ellen.
Érdekesség, hogy az MLS eddig 14 alkalommal állított ki All-Star válogatottat európai klubok ellen, ezen találkozókon pedig 7 alkalommal is az amerikai csapat tudott diadalmaskodni.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.