Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Isco a Real Madrid középpályása is megszólalt a tegnapi megnyert Bayern München elleni BL negyeddöntő után. Mint ismeretes a történet Kassai Viktor több helyzetben hibázott, ezzel befolyásolva a mérkőzés végeredményét és a továbbjutást.
Ahogy arról tegnap mi is beszámoltunk a Real Madrid 4-2-re legyőzte hosszabbítás után a Bayern Münchent, így 6-3-as összesítéssel bejutott a BL elődöntőbe. Kassai Viktor azonban több olyan döntést is hozott kedd este, ami finom szólva is nagyban befolyásolta a mérkőzést és a párharcot.
A spanyol játékos azonban nem fújta ennyire fel ezeket az eseteket, de nem is volt elájulva csapata teljesítményétől:
“Szenvedtünk, de ott vagyunk az elődöntőben.”
“Az első félidőben mintha az öltözőben ragadtunk volna, volt néhány nagyobb helyzetünk ami kimaradt és ennek meg is fizettük az árát a szünet után.”
“Megmondom őszintén nem tudom, hogy jók voltak a játékvezető döntései ezen az estén.”
“Az első mérkőzésen, a Bayern megkapott egy büntetőt, ami nem volt az. Ezek egyszerűen a játék részei.”
Nem szenvedő félként könnyebben nyilatkozik az ember, azonban Isco is érezte, hogy mélyebben nem szabad belemenni ebbe a dologba.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.