Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Az angol élvonalbeli Manchester United jelenleg két fronton is harcban áll, hiszen a Premier League-ben küzdenek a Bajnokok Ligája-indulásért, míg az Európa-ligában bejutottak az elődöntőbe. Szükségük van tehát a “vörös ördögöknek” klasszis játékosaikra, már pedig jelenleg akad néhány maródi nagyágyújuk. Ám egyikőjük jelezte, a szezonhajrára szívesen visszatérne.
Juan Mata márciusban szenvedett ágyéksérülést, emiatt pedig operációra szorult a spanyol játékos. A diagnózis alapján Matának idén már nem jut játékperc, azonban a Manchester United 28 esztendős középpályása nem tett még le a visszatérésről ebben az idényben. Legalábbis erről árulkodik legutóbbi blogbejegyzése.
“Biztosan el tudjátok képzelni, hogy az elmúlt hónapot kicsivel hosszabbnak éltem meg a szokásosnál, köszönhetően a sérülésemnek” – írta a spanyol. – “Korábban sosem voltam még ilyen helyzetben, de az az igazság, hogy most már sokkal jobban érzem magam, és mihamarabbi visszatérést tűztem ki célul, hogy segíthessek a csapatomnak a szezon hajrájában.”
Mata az idei szezonban is fontos embere volt az MU-nak, 38 mérkőzésen 10 gól és 6 gólpassz díszeleg a neve mellett, még José Mourinhóval is sikerült elfogadtatnia magát, holott állítólag korántsem rózsás kettejük viszonya.
“Ebben reménykedem, mert csakis azt szeretném, hogy hozzájárulhassak a csapatom sikereihez, a pályán és azon kívül egyaránt” – folytatta a játékos. – “Köszönöm a millió jókívánságot, higgyétek el, egyre közelebb vagyok!”
A Manchester Unitedre biztosan rá is férne Juan Mata, hiszen nemrégiben a házi gólkirály Zlatan Ibrahimovic is kidőlt a szezon hátralévő részére. Ráadásul több rangadó is vár a vörös-fehérekre (a bajnokságban a Manchester City, a Tottenham és az Arsenal ellen is), míg az Európa-ligában a spanyol Celta Vigo csapatával kell szembenézniük.
Szerző: Draskovics Tamás
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.