Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Az évad első mesterhármasa fűződik a 28. fordulóhoz, nem is akárki szerezte, hiszen a születésnapját szombaton ünneplő Gera Zoltán triplázott, mellette jubilált a Debrecen is, amely 2000-ik gólját szerezte a hétvégén.
Gyirmót FC Győr – Ferencvárosi TC
Remek meccset hozott a sereghajtó és a címvédő csatája, az öt gólba egy bomba is belefért, de a találkozó kétségkívül a veterán Gera Zoltánról szólt, aki pályafutása második mesterhármasát szerezte a magyar élvonalban.
Vasas – Honvéd
Nagy lépést tett a dobogóért vívott csatában a Vasas, amely leszakította a Ferencvárost, és megközelítette a Honvéd-Videoton duót. A vendégek kihagyott tizenegyese sokat jelenthet a végelszámolásnál.
DVSC – Swietelsky-Haladás
2000. gól az élvonalban. Megsüvegelendő, pláne, hogy az 1000-ediket 1999-ben Bagoly Gábor szerezte. Nem sokáig kellett tehát várni az újabb mérföldkőre, mely Holman Dávid nevéhez fűződik.
Mezőkövesd – Újpest
Potyaízű gólokkal kapott ki Szivics Mezőkövesdje, amely igencsak veszélyben érezheti magát az íutolsó öt forduló előtt. Más aspektusból nézve viszont bombagólok születtek.
Paksi FC – DVTK
Megszakadt pazar hazai szériája a tolnai együttesnek, amely hiába igyekezett, ezúttal nem tudta folytatni remeklését. A DVTK viszont egyre markánsabban játszik, amivel könnyen lehet, elkerülik a kiesést.
MTK Budapest – Videoton
Fájhat még a fővárosi pontvesztés a Videotonnak, míg a kék-fehérek részéről nagy fegyvertény pontot szerezni az egyik bajnokaspiránssal szemben, ez pedig sokat érhet a bentmaradásért vívott csatában.
Gavalovits Sándor
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.