Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A spanyol Marca értesülései szerint a Real Madrid csapata megegyezett a Manchester United portásával, aki nyáron a spanyol fővárosban folytathatja újfent pályafutását.
Egybehangzó spanyol sajtóértesülések szerint a Real Madrid mindenben megegyezett a Manchester United spanyol válogatott hálóőrével David De Geával. A 26 éves hálóőr állítólag már megkérte a Manchester United vezetőségét, hogy a nyári átigazolási időszakban engedjék el a királyi gárdához. Mint ismert De Gea klubváltása 2015 nyarán meghiúsult mivel az átigazosi időszak utolsó perceiben a két klub kicsúszott az átigazolási határidőből. A 26 éves portás ebből tanulva idén nem szeretné az utolsó pillanatokra hagyni klubváltását, ezért már időben jelezte az MU vezetőinek idén már távozni szeretne a spanyol fővárosba.
A Marca értesülései szerint a játékos vételára elérheti a 75 millió eurót is, ami rekord lehet mivel korábban egyetlen egy kapusért sem fizettek ennyit. Azonban nincs kizárva, hogy a madridiak egy-két futballista játékjogát is átadják a vörös ördögöknek, mivel José Mourinho régóta vadászik James Rodriguezre és Alvaro Moratára is. A két egyesület jó kapcsolatot ápol egymással nincs kizárva tehát, hogy De Geán kívül a két említett játékos is klubot vált nyáron.
De Gea korábban már szerepelt a La Ligában és Madridban is, azonban a Real városi riválisánál az Atleticónál védett 2009 és 2011 között. A Manchester United csapatában összesen 266 mérkőzésen védte a vörös ördögök hálóját a góltól. Az MU-val egy alklommal nyert bajnokságot, FA-kupát, Ligakupát és három alkalommal Community Shield-et.
A 26 éves spanyol válogatott hálóőr piaci értékét a mértékadó transfermarkt portál 40 millió euróra becsüli, szerződése eredetileg pedig 2019-ig érvényes Manchesterben.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.