Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Az olasz Sky Italia értesülései szerint az AS Roma mindenben megegyezett a szintén az olasz élvonalban szereplő Atalanta vezetőivel és nyáron az olasz fővárosban folytatja a fekete-kékek 20 éves tehetsége.
Olasz sajtóértesülések szerint az AS Roma mindenben megegyezett az Atalanta vezetőivel Franck Kessié átigazolásával kapcsolatban és 30 millió euró ellenében az olasz fővárosba költözik a 20 éves elefántcsontparti középpályás. A rómaiaknak már csak a játékossal kell megegyezniük a személyes feltételekben. Az 20 éves Kessié játékjogáért több európai topklub is komoly érdeklődést mutatott, többek között a Chelsea, Liverpool, Manchester City is. A téli átigazolási időszakban a londoni kékek közel is álltak ahhoz, hogy megszerezzék a fiatal tehetséget azonban az Atalanta elutasította a Chelsea ajánlatát.
A 20 éves elefántcsontparti válogatott 2015 óta szerepel a bergamói együttesnél, az elmúlt szezont a Cesena csapatában töltötte kölcsönben és 38 mérkőzésen jutott szóhoz és 4 gólt szerzett. Idén pedig visszatért az Atalanta együtteséhez és kiemelkedő szerepe volt abban, hogy a bergamói együttes az előkelő ötödik helyen álljon a Serie A tabelláján, többek között olyan csapatokat megelőzve, mint a két milánói együttes és a Fiorentina is. A fiatal tehetség az idei szezonban az Atalanta színeiben 24 mérkőzésen jutott szóhoz és 7 gólt szerzett ezalatt és kiosztott három gólpasszt is, azonban két alkalommal is villant a fiatal tehetségnek a piros lap.
A 20 éves Kessié szerződése 2021-ig szól az Atalanta együtteséhez és a mértékadó transfermarkt portál a játékos piaci értékét 15 millió euróra becsüli.
Kép: Sky Italia
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.