Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Ez ám a szenzációs igazolás! Vagy írhatjuk úgy is, ez ám az óriási bukás! Korábban a szlovák válogatottal a 2010-es világbajnokságon is megforduló, majd 2014-ben a Haladásba, 2015-ben már az NB III-as Tatabányába igazoló szlovák válogatott Kamil Kopunek a Pest Megyei Másodosztályban szereplő Törökbálintra igazolt.
Kopunek tizenhétszer szerepelt a szlovák válogatottban, a 2010-es világbajnokságon az olaszok ellen gólt is szerzett. A focista most a Pest megyei II. osztály Déli csoportjában szereplő Törökbálinti TC csapatánál folytatja pályafutását. 2014/15-ben a Haladás labdarúgója volt, majd 2015 nyarán az olasz kézben lévő Tatabánya FC szerződtette. Az előző idényben meghatározó szerepet töltött be a Bányászban. Az ősszel a TAO – pénzek miatt nem kapott játéklehetőséget, ennek ellenére továbbra is szerződtetett játékosa volt a kék-fehéreknek. Tavasszal már nevezték is meccsre, de mivel a szükséges létszám egyszer sem jött össze, így pályára nem lépett.
Az 1984-ben született középpályás tehát továbbra is Magyarországon képzeli jövőjét, igaz azért ennél jóval többre hivatott volt korábban, mint amit mostanra elért.
Endrődi Dávid
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.