Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Még van esélye a feljutásra a Soroksárnak, ám jelen pillanatban egy meccsel kevesebbet játszott riválisainál.
Hazai környezetben már 3-1-re vezetett május 3-án a Soroksár a középmezőnybe igyekvő Szeged 2011 ellen, amikor villámlás miatt félbeszakította az összecsapást a játékvezető. Sokáig kérdéses volt, hogy csak a hátralévő huszonkilenc percet pótolják be, vagy a teljes találkozót újra játsszák. Az MLSZ Versenybizottsága szerda délután döntött. Ennek értelmében május 17-én, 17.30-tól ismét egymásnak feszül a két együttes.
Ugyanakkor az MLSZ szabályzata nem engedi, hogy a maradék időt játsszák le a felek, mint az idevonatkozó passzus kimondja: „1. Amennyiben a mérkőzés az első félidőben, illetve a találkozó szünetében szakadt félbe, akkor a teljes mérkőzést újra kell játszani.
2. Amennyiben a mérkőzés a második félidőben szakadt félbe, akkor a versenyrendszert kiíró szövetség (jelen esetben az MLSZ) Versenybizottsága dönt arról, hogy a teljes mérkőzést újrajátsszák a csapatok, vagy a mérkőzés félbeszakadásakor kialakult eredmény lesz a végeredmény. Az újra lejátszandó meccs rendezője az eredeti pályaválasztó csapat.”
Nos, az MLSZ végül a második passzust alkalmazta, annak is az első felét.
Gavalovits Sándor
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.