Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Az angol élvonalbeli Manchester United ma este Európa-liga-elődöntőt vív, a spanyol Celta Vigo elleni visszavágóra kerül sor ugyanis. A “vörös ördögök” rutinos középpályása, Michael Carrick pedig semmiképp se bukna el a stockholmi finálé küszöbén.
A Manchester United egy gólos előnyből kezdi majd a visszavágót, idegenben ugyanis 1-0-ra legyőzték a Celta Vigót. Idén minden egyes El-meccsét megnyerte hazai környezetben az MU, és nyilvánvalóan nem most akarják megszakítani ezt az impozáns sorozatot (noha döntetlennel is továbbjutnának).
Michael Carrick, a “vörös ördögök” 35 éves középpályása is abban reménykedik, hogy csapata nem botlik el ilyen közel a célhoz, és kvalifikálja magát a stockholmi döntőbe. Ennek apropóján az UEFA hivatalos honlapjának adott interjút az angol.
“Őszintén szólva más nem lebeg a szemem előtt, csak a döntő” – mondta Carrick. – “Nagyon szeretnék bejutni a fináléba, és megpróbálni megnyerni azt. Bármilyen sorozatban vegyél is részt, különösen ennél a klubnál, mindenképpen igyekezned kell megnyerni. Így hát én is ezt szeretném, ez egy remek lehetőség számunkra.”
Carrick tudja, milyen érzés nemzetközi trófeát nyerni, hiszen tagja volt a 2008-ban Bajnokok Ligáját nyerő Manchester Unitednek is. Így pontosan tudja azt is, mi kell a győzelemhez, és hogy semmit sem adnak ingyen ezen a szinten.
“Mi mindenkit tisztelni fogunk, aki ebben a sorozatban képes állva maradni” – folytatta a veterán játékos. – “Semmit sem vehetünk biztosra, semmit sem adnak könnyen, de a célunk adott. Más nem számít.”
A United futballistája szót ejtett José Mourinhóról, a vörös-fehéreket tavaly nyár óta irányító menedzserről is:
“Mourinho egy igazi győztes. Mindenhol nyert, amerre járt. Mindenütt tisztelik a futball világában, ennek pedig az az oka, hogy olyannyira sikeres. Tanulnunk kell abból, amilyen ő. Pozitív példa számunkra, és olyan mint mi: nyerni akar és trófeákat emelni a magasba!”
Könnyen lehet az is, hogy Michael Carrick utolsó nagy sikerére készül a ManUnited játékosaként, hiszen szerződése nyárig szól a klubnál, és egyelőre nem került sor hosszabbításra. Ám az egykori angol válogatott futballista nem így áll a jövőhöz.
“Szerintem rengeteg pozitívuma van ennek a szezonnak: a kiegyensúlyozottságunk, a teljesítményünk számos meccsen. A szezon végére igazán sok önbizalomra tettünk szert, és már nagyon várjuk a következő évet is, melynek során még jobbak lehetünk” – zárta mondandóját Carrick, és ezek alapján elképzelhető, hogy a nemrégiben szárnyra kapó pletykák igazak, és a United vezetősége kész megtoldani játékosa kontraktusát.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.