Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A hollan pontvadászat befejeződött. A trónra a Feyenoord együttese ülhetett fel, miután egy ponttal előzte meg az Ajax gárdáját. A kiadó Európa-liga helyért azonban még folyik a harc. Négy csapat is be szeretne kerülni a második számú európai kupasorozat küzdelmeibe, azonban közölük végül csak egy kerülhet ki győztesen.
Heerenveen – Utrecht 1:3 (0:2)
Gólszerzők: Odegaard (61.) ill. Amrabat (15.), Ayoub (20.), Haller (72.)
Nagy tétje van a rájátszásnak, mivel a végső győztes az Európa-liga második selejtezőkörében kapcsolódhat majd be jövőre a sorozatba. Az első felvonáson a Heerenveen és az Utrecht mérkőzött meg. A találkozó első félidejében végig domináltak a vendégek. Mindössze negyedóra elteltével szerezték meg a vezetést Amrabat révén. 5 perccel később a 23 éves holland középpályás, Ayoub már két gólosra növelte csapata előnyét. A második játékrészben a Real Madridot is megjárt Odegaard révén sikerült szépítenie a hazaiaknak, azonban a vendégek nem álltak le, és a 72. percben Haller megszerezte együttesének a harmadik gólt. Az idegeben két góllal megnyert találkozó után bizakodva várhatja az Utrecht a szombati visszavágót.
Groningen – Alkmaar 1:4 (0:1)
Gólszerző: Drost (68.) ill. Jahanbakhsh (45.), Weghorst (66. 93.), Stengs (74.)
A gólzáporos Heerenveen – Utrecht mérkőzés után játszott egymással a Groningen és az Alkmaar. A találkozó első félidejében sokáig úgy tűnt, hogy egyetlen gól sem fog születni. Végül az Alkmaar közvetlenül a játékrész lefújása előtt törte meg a gólcsendet. A 23 éves iráni középpályás, Jahanbakhsh a találkozó 45. percében talált be a hazaiak kapujába.
Az Alkmaar együttese nem elégedett meg az első félidőben szerzett egyetlen góllal. A második játékrészben tovább növelték előnyüket. A 66. percben a holland csatár Weghorst volt eredményes. A groningeniek sem tétlenkedtek. 2 perccel a bekapott gól után Drost szerezte meg a szépítő találatot. A mérkőzés 74. percében Stengs is feliratkozott a góllövők közé. A hosszabbításban a 2. gólt jegyző Weghorst ismét betalált. Az ő találatával alakult ki az 1:4-es végeredmény.
A két vendégcsapat szerepel az első fordulóban jobban. Ők várhatják kedvező pozícióból a visszavágókat. A mérkőzéseket 20-án, szombaton rendezik majd meg.
kép: ytimg.com
Nagy Gábor
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.