Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Az angol élvonalbeli Manchester United megnyerte az idei Európa-ligát, ezzel pedig kvalifikálta magát a jövő évi Bajnokok Ligájába. Ennek fényében mindenki arra számít, hogy a “vörös ördögök” rendkívül aktívak lesznek a nyári átigazolási időszak során, hogy keretüket felkészítsék a több frontos terhelésre. Most ezt bizonyító hír kapott szárnyra!
Ivan Perisic (fotó: metro.co.uk)
A hírek szerint José Mourinho, a Manchester United menedzsere mindenképpen megerősítené a csapat támadószekcióját, mert elégedetlen a kevés góllal, melyet a szezon során berámolt együttese. A bajnokságban mindössze 54 gólt sikerült szerezniük a Special One fiainak, ilyen mutatóval pedig nem lehet Premier League-t nyerni (ugyanis ez a cél a vörös-fehéreknél). Tudja ezt a portugál, és tesz is érte, hogy e téren javuljon az MU.
A Sky Sports értesülései szerint már meg is kezdték a hadjáratot az angolok, és állítólag egészen Olaszországig mennének egyik célpontjukért. Ő pedig nem más, mint az Internazionale horvát szélsője, Ivan Perisic. A Sky szerint mind a játékos, mind az Inter hajlana a transzferre, persze a kék-feketék megfelelő összeget várnak a 28 éves válogatott futballistáért cserébe. Már csak azért is megkérnék Perisic árát, mert szerződése 2020-ig köti a Nerazzurrihoz, tehát a milánói klub egyáltalán nincs kényszerben az ő eladását illetően.
A Sky arról ír, hogy a United képviselői már meg is kezdték a tárgyalásokat az Interrel Perisic megszerzésének ügyében. A horvát labdarúgó egyébként minden sorozatot figyelme véve 41 mérkőzésen 10-10 gólt és asszisztot jegyez a 2016-2017-es szezonból, piaci értékét pedig 25 millió euróra becsüli a transfermarkt. A hírek szerint 36 millió font körüli összegért válthat klubot a szélső, amennyiben megköttetik az üzlet.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.