Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Az angol élvonalbeli Manchester United kvalifikálta magát a jövőévi Bajnokok Ligája csoportkörébe, ennek érdekében valószínűleg mindent elkövetnek majd a “vörös ördögök”, hogy nyáron megerősítsék a keretet. A hírek szerint ezen okból kifolyólag a Tottenham Hotspurt is megkörnyékezik egy játékosért…
Danny Rose (fotó: Getty Images)
Többek között a Metro, a Mirror és a Daily Star is arról számolt be, hogy a Manchester United csapata nagyon élénken érdeklődik a Tottenham balhátvédje, Danny Rose iránt. Sőt, állítólag nagyon is jó pozícióban vannak a 26 esztendős játékos leigazolását illetően, Rose ugyanis nem zárkózik el a váltástól.
Persze az angol válogatott oszlopos tagját megszerezni biztosan nem lenne olcsó mulatság a United számára, hiszen a labdarúgónak 2021-ig szóló hosszútávú szerződése van a “sarkantyúsoknál”, ráadásul az angol nemzetiségű futballisták amúgy is drágábban kelnek el a brit szigeten belül.
Mindenesetre ha igazak a hírek, a Tottenham menedzsere, Mauricio Pochettino nagyon is számol balhátvédje távozásával, állítólag Londonban nézne pótlás után az argentin tréner, és a tehetséges Fulham-ifjonc, Ryan Sessegnon személyében meg is találta.
Rose nemrégiben arról beszélt a BBC Radio 5-nek, hogy a Tottenham-nél szükség van egy szintlépésre a legnagyobb játékosok megtartásához, hiszen ez képtelenség lenne egy olyan klub számára, amely mindig csak “majdnem” nyer valamit.
Ez kapóra jöhet Mourinhónak, a United menedzsere ugyanis nincs megelégedve Luke Shaw-val, a vörös-fehérek sokat sérült bal bekkjével, ráadásul könnyen lehet, hogy a bal szélen is bevethető Matteo Darmian szintén távozik az Old Traffordról, újabban a Perisic-üzlet részeként emlegetik az olasz védőt.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.