Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Szinte már kész is van a La Liga 2017/18-as kiírása, hiszen a Levante után megvan a második feljutó is a spanyol első osztályba.
Forrás: laliga.es
A második feljutó a Girona csapata lett. Habár még egy forduló hátravan a szezonból, a Real Zaragoza elleni hazai gól nélküli döntetlen elég volt ahhoz, hogy megszerezzék a tabellán a második helyet. A Girónának három pont az előnye a Getaféval szemben, de a madridiak a rosszabb egymás elleni eredmény miatt már nem előzhetnek. A katalán csapatnak 86 év után ez lesz az első idénye a spanyol első osztályban, a másodosztályban 2008 óta játszanak. Az elmúlt években azonban szinte mindig közel álltak a feljutásra, de az osztályozókon rendre elvéreztek, ezúttal viszont ezt kihagyva kerültek be a La Ligába.
Az osztályozókban szereplő csapatok listája is szinte teljes, a harmadik feljutó a Getafe, a Cadiz, a Tenerife, illetve az utolsó forduló után vagy a Valladolid, vagy a Real Oviedo között fog eldőlni.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.