Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Többen is elkezdték a felkészülést, ami a kupaszereplők esetében nem meglepetés. Ugyanakkor az edzőmeccsek bejelentésére több helyen még várni kell, legalábbis a teljes menetrendre.
Kezdjük Kispesten, ahol az új edző bemutatása után már neki is kezdtek a munkának. A Honvéd igencsak bő kerettel indította a mai napon a ráhangolódást a szezonra, ugyanakkor edzőmeccsek egyelőre nem ismertek.
Szintén nem ismert a Videoton edzőtáborbeli meccseinek időpontja, és az ellenfelek kiléte sem. A Henning Berg helyét átvevő szerb Marko Nikolic ugyanakkor nem tétlenkedik, hiszen több próbajátékost is elvitt magával Ausztriába.
A Vasas egyelőre csak annyit jelentett be, hogy a Haladással mérkőzik meg június 24-én, Bükön. Valamint három nappal korábban az osztrák Sturm Graz-cal, itt azonban a helyszín és az időpont sem adott.
A bajnokság negyedik helyezettje, a Ferencváros leginkább az átigazolási piacon volt aktív az elmúlt napokban, ellenben felkészülési összecsapásokról még nincs információ.
Ugyan még nem kezdte el a felkészülést a Paks, de az már tudott, hogy Telkiben edzőtáborozik majd Csertői Aurél együttese, az azonban nem, hogy mikor.
Mezőkövesden is inkább a keretátalakítással kapcsolatban lehetett híreket hallani, konkrét felkészülési találkozókról még nincs információ.
Az előző évadban éppen bentmaradó Debrecen csütörtökön kezdi meg a munkát, hogy edzőtábor lesz-e, az nem tudható, mint ahogy a lehetséges ellenfelek kiléte sem.
Újpesten is elkezdődött a nyári meló immár az új játékosokkal a keretben. Nebojsa Vignjevic együttese a Videotonhoz hasonlóan Ausztriában edzőtáborozik majd.
Mindössze a jövő hét elején kezdi a felkészülést a Haladás, amely eddig mindössze a Vasas elleni találkozót hozta nyilvánosságra, később biztosan kiderül, mely csapatokkal készülnek a 2017-2018-as bajnoki évadra.
Sokakhoz hasonlóan a Diósgyőr is csütörtökön áll munkába, de még Miskolcról sincs információ, kikkel csap össze a társaság a nyári felkészülés jegyében.
Ami az újoncokat illeti, a Balmazújváros június 19-én, hétfőn, míg a Puskás Akadémia már szerdán, június 14-én elkezdi a munkát, felkészülési összecsapásokról az ő részükről sincs még tájékoztatás.
A program:
Balmazújváros
Felkészülés kezdete: június 19., hétfő
Felkészülési meccsek: ?
Budapest Honvéd
Felkészülés kezdete: június 12., hétfő
Felkészülési meccsek: ?
Debreceni VSC
Felkészülés kezdete: június 15., csütörtök
Felkészülési meccsek: ?
Diósgyőri VTK
Felkészülés kezdete: június 15., csütörtök
Felkészülési meccsek: ?
Ferencváros
Felkészülés kezdete: június 11., vasárnap
Felkészülési mérkőzések: ?
Swietelsky-Haladás
Felkészülés kezdete: június 19., hétfő
Felkészülési meccsek:
június 24., Vasas – Haladás (Bük)
Mezőkövesd-Zsóry
Felkészülés kezdete: június 15., csütörtök
Felkészülési meccsek: ?
Paksi FC
Felkészülés kezdete: június 15., csütörtök
Edzőtábor: Telki
Felkészülési meccsek: ?
Puskás Akadémia
Felkészülés kezdete: június 14., szerda
Felkészülési meccsek: ?
Újpest FC
Felkészülés kezdete: június 12., hétfő
Edzőtábor: Ausztria
Felkészülési meccsek: ?
Vasas FC
Felkészülés kezdete: június 12., hétfő
Edzőtábor: Bük, június 18-26.
Felkészülési meccsek:
június 21., Vasas – Sturm Graz (helyszín és kezdési időpont később)
június 24., Vasas – Haladás (Bük)
Videoton FC
Felkészülés kezdete: június 8., csütörtök
Edzőtábor: Ausztria, június 12-21.
Felkészülési meccsek: ?
Gavalovits Sándor
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.