Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Alaposan átalakul a Debrecen labdarúgócsapatának kerete. A változás már egy éve elkezdődött, mikor is olyan focisták hagyták el a Lokit, akik már hosszú-hosszú évek óta a csapathoz tartoztak. Mostanra Verpecz István volt az aki az állandóságot jelentette, hiszen tíz éve tartozott a DVSC első keretéhez. Mára eldőlt, hogy a nyáron lejáró szerződését nem hosszabbítják meg.
Verpecz István 79 NB I-es meccsen állt a Loki kapujában. A 30 éves kapus 2007 nyarán igazolt Debrecenbe. Kezdetben a DVSC második csapatában, az NB III-ban védett, majd 2007. október 31-én bemutatkozott az első keretben is Ligakupa-mérkőzésen. 2010 tavaszán mutatkozott be az első osztályban. Az évek során számtalan kapussal kellett megküzdenie a kezdőcsapatban kerülésért Vukasin Polekszics, Nenad Novakovics és Branislav Danilovics is rendre előtte állt a sorban, de azért 79 alkalommal a gólvonalon állhatott.
Egyelőre még hivatalos bejelentés nem történt, hogy hol folytatja pályafutását, de több helyről úgy értesültünk, hogy a Paks csapata lesz a következő állomása, ahol ráadásul korábbi vetélytársa Csernyánszki Norbert a kapusedző.
Endrődi Dávid
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.