Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Komoly elismerésben részesült a Legia Warszawa csapatával bajnoki címet nyerő Nagy Dominik, ugyanis az egyik lengyel portál szerint ott van az előző idény legnagyobb felfedezettjei között.
Nagy Dominik neve ott szerepel a Tylko Ekstraklasa tízes listáján, amely a 2016/2017-es szezon legnagyobb felfedezettjeinek nevét tartalmazza. Nos, a lengyel portál szerkesztői a rendkívül előkelő harmadik helyre sorolták be az ifjú magyar labdarúgót.
A Tylko Ekstraklasa nevű oldala Nagy Dominikről írt jellemzése azzal kezdődik, hogy áprilistól alapemberré kezdett válni, valamint a 12 mérkőzésen szerzett 4 góljával komoly szerepe volt a címvédésben. Emellett megdicsérik a technikai képességét, a gyorsaságát is. Végül pedig a róla írt gondolat menetet azzal zárják, hogy nagy meglepetés lenne, ha a következő szezonban nem tartozna oda a liga meghatározó futballistái közé.
Nagy Dominiket egyébként 2021-ig köti szerződés a Legia Warszawa csapatához, a piaci értékét pedig 1 millió euróra becsüli a transfermarkt oldala.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.