Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Ligue 1) szereplő AS Monaco hivatalos honlapján számolt be arról, hogy szerződtette a Barcelona ifjú szélső támadóját, nevezetesen Jordi Mboulát.
A fiatal spanyol labdarúgó öt esztendőre szóló szerződést írt alá az AS Monaco csapatával – írja a hercegségiek weboldala. A klub egyébként nem hozta nyilvánosságra az átigazolási díj értékét, amely a hírek szerint 3 millió eurónak megfelelő összeg.
Jordi Mboula a 2016/2017-es UEFA Ifjúsági Liga kiírása folyamán remek teljesítményt nyújtott a Barcelona színeiben, hiszen 8 mérkőzésen 8 alkalommal volt eredményes illetve 2 gólpasszt is kiosztott társai között. Emellett bemutatkozhatott a Barca B csapatában is, összesen 3 találkozón jutott szóhoz, ezeken pedig 1 találatot készített elő.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.