Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A Footgolf Országos Bajnokság (FOB) és egyben a Hun Trophy negyedik fordulója, az Erzsébet Lakópark Footgolf Verseny bővelkedett izgalmakban. A közel kilencven versenyzőnek saját magukon és az ellenfeleken kívül az időjárással is meg kellett küzdenie.
Verseny közben csapott le a vihar a mezőnyre
Tikkasztó hőségben indult vasárnap a FOB aktuális játéknapja. A sportág honi elitje első ízben látogatott a nyugati határ mentén elterülő település, Zsira golfpályájára, a Sonnengolf Clubba. A forróság kora délutánig tartott, beborult, majd villámlani kezdett és özönvízszerű eső zúdult a pályára. A versenybizottság – ahogy előre jelezte is – kényszerszünetet rendelt el és felfüggesztette a versenyt. Szerencsére egy óráig sem tartott a pauza és a játék folytatódhatott. Jól persze azok jártak, akik még a szünet előtt a tizennyolc szakasz végére értek.
A szlovák indulókkal kiegészült mezőnyben északi szomszédunk kiválósága, Dusan Vangel (Spartak Trnava) bizonyult a legjobbnak a kijelölt rúgásszámnál (par 72) hárommal jobbat rúgva, ezzel ő nyerte a világranglistába is számító abszolút versengést, azaz a Hun Trophy negyedik fordulóját. A FOB (a magyar bajnokságba a külföldiek eredménye nem számít bele) negyedik körének bajnoka Balogh Tibor (Royal) lett, aki egyúttal a negyven felettieknél is első helyen zárt.
Ujvári Izabella visszatért és újra footgolfozott
A tizenkét női induló közül a FOB történetének első női győztese, a hosszú idő után a golfpályára visszatérő Ujvári Izabella (FTC Footgolf) diadalmaskodott, még izgalmasabbá téve a hölgyek versengését. A junioroknál a sérüléssel bajlódó Kókai Bence (Royal) magabiztosan nyert, és csupán hárommal maradt el a kijelölt rúgásszámnál (75), negyedik győzelmét aratta négy kört követően. Nem mellesleg, az abszolút kategória legjobb tíz játékosa között végzett! Az ötven év felettieknél a hajrában megsérült Kocsis Sándor (BFGT) bizonyult a legjobbnak. A legjobb újonc Mayer Zoltán (FTC) lett, míg a csapatok versengésében ezúttal a BFGT volt a legjobb.
A Footgolf Országos Bajnokság féltávhoz érkezett, a sorozat július 30-án, Balatongyörökön a Golfclub Imperial Balaton pályáján folytatódik az Autó Mirai Footgolf Versennyel.
Forrás: magyarfootgolf.hu
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.