Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Két éves szerződést kötöttek a Debrecennél a szlovákiai kapussal, Nagy Sándorral.
A harmincegy esztendős cerberus Ungvárról került 2016 januárjában Kispestre, ahol Kemenes Szabolcs mögött nem sok meccsen jutott szóhoz, majd ez év telén Gyirmótra igazolt, ám miután kiesett a győri együttes, nem marasztalták.
A Loki azután nézett kapus után, hogy Verpecz István távozott, míg Danilovic visszatért a Puskás Akadémiához.
Nagy Sándor az ungvári Hoverla együttesében nevelkedett, tizenöt év alatt végigjárta a szamárlétrát. A felvidéki játékos a hétvégén mutatkozott be a Debrecenben az MFK Zemplín Mihalovce elleni felkészülési összecsapáson. Tisza Tibor után tehát röviddel egy újabb labdarúgó került a hajdúságiakhoz.
Gavalovits Sándor
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.