Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Ismét alapos játékoskeret frissítést hajtanak végre Debrecenbe, ezért úgy gondolták nem baj, ha egy korábbi ismerős támadót szerződtetnek. Tisza Tibor tavaly augusztusban szerződött Nyíregyházára, ahol nem igazán tudott meghatározó játékossá válni, így az NB I-ben a kiesés elől épp, hogy megmenekülő DVSC-nél úgy gondolták vele érhetik el céljaikat.
Tisza újra debreceni mezt öltött magára (dvsc.hu)
Egy év nyíregyházi kitérő után ismét a DVSC csapatának játékosa lett Tisza Tibor, aki egy plusz egy évre írt alá. A 32 éves csatár a Lokiban nevelkedett, az utánpótlás csapatokat végigjárva a junior együttesig jutott, ezzel a korosztállyal egymás után kétszer a második helyen végzett, az első évben házi, míg a másodikban már országos gólkirály lett. 2004-be Diósgyőrbe szerződött, ahol hamar meghatározó játékossá vált. Szintén szép emlékeket őriz másik korábbi klubjáról az Újpestről is. Érdekes, hogy mindkét helyre kétszer igazolt, s most a Lokihoz harmadszor. Megfordult Belgiumban, ahol a Royal Antwerp és a Sint-Truiden csapatában futballozott, 38 belgiumi fellépésén összesen 15 gólt szerzett. Az NB I-ben összesen 264 meccsen 93 gólt lőtt.
Endrődi Dávid
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.