Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Ahhoz képest, hogy George F. Hemingway az előző szezon után azt nyilatkozta, hogy nem lesz jövés-menés a Budapest Honvédnál, már a harmadik új igazolást jelentette be a bajnokcsapat. Korábban vajdasági Deák István és a brazil Danilo szerződött a kispestiekhez, ma pedig a korábban a válogatott keretbe is bekerülő Pölöskei Zsolt leigazolását jelentette be a klub.
Pölöskei már a Honvéd mezében feszít (honvedfc.hu)
Pölöskei az MTK-ban nevelkedett. 2008-ban angol Liverpool FC csapatához került, majd 2010-ben visszatért a kék-fehérekhez. 2015-ben a Videotonhoz igazolt. 2012 és 2016 között 91 bajnoki mérkőzést játszott és 13 gólt szerzett az NB I-ben, a kispestiekkel pedig két éves szerződést kötött.
Edzőmeccset is játszott ma a Honvéd, délután a Supka Attila által trenírozott Szeged 2011 volt az ellenfél. Magabiztos győzelmet is arattak a felkészülést a héten elkezdő másodosztályú csapat ellenében. A 19.percben Tömösvári jobbról adott be, Eppel 14 méterre a kaputól mellel levette a labdát, majd kapásból a bal felsőbe bombázott. Az 54. percben Lanzafame jobbról az oldalvonal mellől végzett el szabadrúgást, labdáját Lovric 10 méterről fejjel csúsztatta a vendégek kapujába. 58.percben Povázsai balról úgy lőtte el a labdát egy szabadrúgás után, hogy az a baloldali lécet érintve vágódott a hálóba. A 62. percben Eppel kényszerítőzött Lanzafaméval, a visszakapott labdát a gólkirály átlöbbölte a vetődő kapus felett, visszaállítva a kétgólos előnyt. A 66.percben Eppel egy passz után lekészítette a bőrgolyót az érkező Bobál Gergelynek, a csatár pedig egyből kilőtte a jobb sarkot, kialakítva a 4-1-es végeredményt.
Bp. Honvéd – Szeged 2011 4-1
Bp. Honvéd: Gróf – King, Lovric, Baráth (Deák 70’), Laczkó (Bobál D. 70’) – Kamber (Nagy G. 70’) – Tömösvári (Herjeczki 66’), Vernes (Bobál G. 46’), Holender (Gazdag 50’) – Lanzafame (Kabangu 70’), Eppel (Danilo 70’).
Szeged-Grosics: Szántai – Achim, Farkas, Causic, Horváth, Szekszárdi, Nicorec, Coraian, Molnár, Kuznyecov, Zabari.
Endrődi Dávid
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.