Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A spanyol élvonalban szereplő Valencia együttese hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerb U20-as világbajnokot szerződtetett. Az új szerzeményt hétfőn hivatalosan is bemutatja a klub a média képviselőinek.
A spanyol La Ligában érdekelt Valencia hivatalos honlapján jelentette be idei első nyári igazolását a szerb Nemanja Maksimović személyében. A fiatal szerb középpályás szerződése lejárt a kazah Astana együttesénél és ingyen csatlakozik a spanyol együtteshez, ahová 2022-ig kötelezte el magát.
Maksimović 2007 és 2013 között a belgárdi Crvena Zvezda akadémiáján nevelkedett majd Olaszországba a Hellas Veronához került, 2013-ban pedig a Domžale akadémiájára szerződött ahol 18 évesen bemutatkozott a szlovén élvonalban. A fiatal tehetséget 2015. februárjában szerződtette a kazah Astana ahol két szezont töltött el és 54 mérkőzésen lépett pályára ezalatt 9 gólt szerzett. Az Astana együttesével két alkalommal bajnokságot valamint egy alkalommal kupát és szuperkupát is nyert.
Maksimovićot koroszályának egyik nagy tehetségének tartják számon, a szerb U19-es korosztályos válogatottal 2013-ban Európa-bajnokságot nyert Litvániában a franciákat verték 1-0-ra a döntőben valamint 2015-ben a szerb U20-as válogatottal világbajnokságot is nyert a brazilok ellen hosszabbíás után 2-1-re győztek.
A mértékadó transfermarkt portál a játékos piaci értékét 3 millió euróra taksálja.
Kép forrása: Valencia hivatalos oldala
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.