Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Az utóbbi évek legnagyobb sikere lehet klubszinten, ha a Vidi csoportkörbe jutna öt év után ismét. Marko Nikolic boldogsága érthető, ugyanakkor óvatosan fogalmazott ezzel kapcsolatban.
Megijedni? Soha! Félni? Soha! A Videoton 2012 után – akkor Paulo Sousa vezetésével csoportkörig menetelt a fehérvári együttes, s a főtáblán is majdnem bravúrt ért el – juthat ismét az El csoportköréig. Már csak egyetlen párharc választja el a magyar együttest ettől. De vissza még a csütörtök estéhez. Jocelyn Gourvennac nem akart hinni a szemének, amikor a Videoton igen szervezetten, már a találkozó elején majdnem eldöntötte a továbbjutást. „Ilyen szinten már nincs könnyű meccs – mutatott rá az alapigazságra a francia tréner. – A Videoton nagyon intenzíven játszott. Az első félidőben nem teremtettünk jó pozíciót magunknak, és kihagytunk fontos helyzeteket. Nem sikerült uralnunk a mérkőzést, nem a mi szintünkön futballoztunk, mint a múlt héten. Tudtuk, hogy az elején kellene gólt szereznünk, azonban nem sikerült. A találkozó második részében már nem voltunk jelen a pályán. Hatalmas a csalódás, de gratulálok a Videotonnak. Tapasztalt csapat, hozzászokott az ilyen meccsekhez, biztos, hogy lesz esélye bejutni a csoportkörbe is.”
Teljesen érthető Marko Nikolic boldogsága. A szerb szakember még mindig nincs negyven éves, de a Partizan Beograd után a Videotont is nemzetközi kupa csoportkörébe vezetheti. A Bordeaux ellen is látszott, fiatal kora ellenére remek meglátásaival tudja motiválni, és kiváló érzékkel nyúl bele adott mérkőzésbe. „Megérdemeltük győzelmet és a továbbjutást is. Végig kontrollálni tudtuk a mérkőzést, hamarabb is eldönthettük volna, ha a nagy helyzeteink egyikét gólra váltjuk. A fiúk úgy küzdöttek, mint a harcosok, nem akárhogy játszottak, taktikailag tökéletes teljesítményt nyújtottak. Ilyenkor nem kell félned a kispadon, mert a szerencse is melléd áll – így Marko Nikolic. – Ilyen Videotont szeretnénk minden egyes alkalommal látni a pályán. Ez nemcsak nekünk, hanem az egész magyar labdarúgásnak hatalmas dolog. Eddig az El-ben nem jött össze kapott gól nélküli meccs, most végre igen, ráadásul a Bordeaux-nak nem igazán volt kijátszott ziccere sem, inkább csak távoli lövései. Boldog vagyok!”
Azt is hozzátette, szeretnének bejutni a csoportkörbe, így aztán mindegy ki jön szembe a következő kvalifikációs szakaszban.
Gavalovits Sándor
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.