Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Négy Európában eltöltött esztendő után visszatérhet Manchesterből nevelőegyütteséhez Guillermo Varela.
Az angol Sky Sports forrásai szerint Guillermo Varela már mindenben megállapodott nevelőegyesületével, a Penarollal a hazatérésről. Az uruguayi jobbhátvéd 3 éves szerződés végére kanyaríthatja oda névjegyét. A transzfer véglegesítéséhez, állítólag már csak az szükséges, hogy a Penarol is egyességre jusson a manchesteriekkel, ám ismerve, hogy José Mourinho menedzser nem számolt a nyári felkészülés alatt Varelával, mindez nem tűnik nehéz feladatnak.
Mint ismert, a most 24 esztendős jobbhátvédet 2014 nyarán igazolták a “Vörös ördögök” a Penaroltól. Varela az MU tartalékcsapatában 32 alkalommal szerepelt, a felnőttek kötött 11 tétmérkőzésen jutott szóhoz. A 4 év alatt egy-egy szezont eltöltött kölcsönben a Real Madrid Castillánál, majd pedig legutóbb az Eintracht Frankfurtnál.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.