Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A Real Madrid megerősítette, hogy izomproblémák miatt vélhetően lemarad a Barca elleni spanyol Szuperkupa mérkőzésekről, valamint a jövő hétvégi bajnoki rajtról a középhátvéd Jesus Vallejo.
(Kép: as.com)
“A Sanitas La Moraleja Egyetemi Kórházban elvégzett vizsgálatok alapján bebizonyosodott, hogy Jesus Vallejo bal combjában izomsérülést szenvedett! Felépülésével kapcsolatosan még értékelni kell a kialakult helyzetet. “ – Jelentette ki hivatalos közlemény formájában a Real Madrid. Az Eintracht Frankfurt együttesétől a nyáron a spanyol fővárosba visszatérő 20 esztendős középpályás a blancók csütörtöki edzésén sérült meg, így hivatalos debütálása tovább várat magára a “királyi gárda” színeiben.
A madridi székhelyű AS sportnapilap közben utána járt annak is, hogy Vallejo 7-14 napos kényszerpihenőre szorul, és vélhetően így sem a Barca elleni Szuperkupa-párharc során, sem pedig a következő hétvégi bajnoki rajton nem játszhat majd.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.