Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Vasárnap késő este Spanyolországban is megkezdődik hivatalosan az új futballidény, mely hagyományosan a Szuperkupa-döntővel veszi kezdetét.
Neymar már búcsút intett Barcelonának (Kép: The Express Tribune)
Az FC Barcelona – Real Madrid két felvonásos párharc ezúttal nem csak a két gigász rivalizálását ismerve tekinthető különlegesnek, hanem azért is, mert a madridiakkal ellentétben egy több szempontból is megváltozó Barca várja CR-éket a Camp Nouban.
Az edzőváltás mellett a legtöbb Barca szurkolót vélhetően az izgat, hogy szeretett csapatuk miképpen alkalmazkodik majd Neymar eladásához. A blancók trénere, Zinedine Zidane is kifejtette ezzel kapcsolatban rövid véleményét. A francia szakember szerint a Barca nem lesz ugyan az ellenfél, mint Neymarral. “Neymar egy hihetetlen játékos, akit csak úgy nem lehet pótolni, így a csapat nélküle már nem lesz ugyan az. Abban azonban biztos vagyok, hogy bárki is veszi majd át a helyét, jól fogja ellátni a feladatát!” – így Zidane hivatalos sajtótájékoztatóján, aki azért hangsúlyozta, hogy nem azt akarja mondani, hogy a Barca gyengébb csapat lenne, mint mondjuk az elmúlt idényben. “Több változás is történt náluk, de az FC Barcelona mindig is az FC Barcelona lesz. Bármennyire is jól ismerjük egymást, ismerjük a játékstílusukat, nem dőlhetünk hátra, és csakis az első mérkőzésre kell koncentrálunk! A Szuperkupa mindig is különleges a szezon elején, szeretnénk jól teljesíteni, győzelemre játszani!” – Fogalmazott a Real trénere, aki hozzátette, azt is, hogy maximálisan elégedett keretével, és játékosainak a hozzáállásával.
Zidane kollégája, a Barca kispadján tétmérkőzésen debütáló Ernesto Valverde szerint is különleges találkozó(k) várnak csapatára, ahol a Barca célja a győzelem kell hogy legyen. “A felkészülés során játszottunk a Real Madriddal, amely egy jó viszonyítási pont, de semmi több. Ez most egy kupa, amelyet mindkét csapat meg akar nyerni! A legjobbunkat szeretnénk nyújtani, és a két találkozó során maximálisan teljesíteni!” – Kezdte Valverde mester, aki utolsó mondatával arra utalt, hogy a spanyol Szuperkupa sorsa hagyományosan két mérkőzésen dől el (A visszavágót szerda este játsszák a felek – a szerk.) . “Pontosan tudjuk, hogy milyen játékerőt képvisel a Real Madrid, még Luka Modric nélkül is! Nekünk azonban csak is a saját teljesítményünkre szabad koncentrálnunk, bármiről, vagy bárkiről is beszélnek a találkozó kapcsán!” – Fejezte be diplomatikusan gondolatmenetét a Barcához nyáron érkező spanyol szakember.
Természetesen az edzőik szerint nagyon jó állapotban lévő, sikerre éhes Lionel Messi és Cristiano Ronaldo – utóbbi kapcsán azért kérdéses, bekerül-e a kezdőcsapatba?! A madridi szurkolók sokat várhatnak a Manchester United elleni európai Szuperkupa fináléban zseniálisan futballozó Iscótól, ahogy a “nagy meccsek emberétől” Sergio Ramostól is. Apropó Ramos: A blancók csapatkapitánya hatodik spanyol Szuperkupájára készül, mellyel a madridiak legrutinosabb játékosa a sorozatban – Érik egy Ramos fejes a Camp Nouban?
A túloldalon Luis Suárez egészséges, az új szerzemény Nelson Semedo játékára sokan kíváncsiak, ahogy természetesen arra is, hogy Vavlerde mester kivel pótolja majd Neymart: Választási lehetőség azért akad, elsősorban talán Paco Alcácer vagy Deulofeu személyében, de érdekes lehet, ha esetleg szerkezetet váltana a Barca!
Madridi oldalon Luka Modric távolmaradásáról külön is írtunk, ahogy Jesus Vallejo sérüléséről is.
A Barcánál (meglepetésre?) mardói Thomas Vermaelen, nincs a keretben Arda Turan, ahogy a vélhetően távozó Munir sem. Mellettük kimaradt a keretből a brazil középhátvéd, Marlon, továbbá Sergi Samper, és az a Douglas, akivel kapcsolatban talán már egyes Barca-drukkerek sem biztosak abban, hogy még bizony a kerethez tartozik…
FC Barcelona: ter Stegen – Semedo (Vidal), Piqué, Umtiti, Jordi Alba – Rakitic, Busquets, Iniesta – Messi, L. Suárez, Deulofeu.
Real Madrid: Naavas – Carvajal, Ramos, Varane, Marcelo – Casemiro, Kroos, Kovacic – Isco, Bale (Ronaldo), Benzema.
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.