Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Az amerikai bajnokság szombati játéknapján játszották le a New York Red Bulls – Orlando City mérkőzést, amelyen egy nagyon érdekes jelenet játszódott le. A New York-i csapatban futballozó Kakát kiállította a játékvezető, ám a piros lap jogosságát komolyan meg lehet kérdőjelezni. Már a mérkőzés hosszabbításában jártak, amikor kitört egy kisebb összezörrenés a játékosok között egy keményebb belépő után. Kaka ekkor odament, hogy lecsillapítsa a játékosokat, majd Aurélien Collien arcát is megfogta, ám ahogy ez a felvételeken is látszani fog, semmilyen erőszak vagy szándékosság nem volt a mozdulatban, sőt, mindkét játékos csak nevetett. A játékvezetők ekkor a videóbíró segítségét kérték, majd miután ez megtörtént, kiosztott egy-egy sárga lapot a kakaskodó feleknek, plusz egy piros lapot Kakának. A pályán lévők közül senki nem értette, hogy miért kellene kiállítani a brazilt, ezért még a “sértett fél” is a segítségére sietett, és kérlelte a bírót, hogy ne adjon lapot Kakának. A játékvezető viszont hajthatatlan volt, így maradt az ítélet.
A jelenet a következő videóban tekinthető meg:
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.