Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Már az első percektől kezdve igen meggyőző fölényben játszott az újonc Newcastle United otthonában a bajnoki címről álmodozó Tottenham Hotspur. Csakhogy a gólokban is megmutatkozó áttöréshez bizony szükség volt egy nagy hibára a hazaiak részéről!
Rengeteg gondolatot, megjegyzést fűzhetnénk hozzá a „Sarkantyúsok” mai sikeréhez. A sokkal szebb napokat is látott Newcastle ismét újonc a PL-ben, ám az biztosnak tűnik, hogy Rafa Benítez csapatának egyelőre még nem a nagyok ellen van igazi keresni valója a ligában, és a bennmaradásért folytatott küzdelemben. A „Szarkák” ugyanis egyelőre még elmaradnak mind technikában, mind gyorsaságban a szükségestől, illetve a „Toon” által megérdemelttől. A Spurs hozta a kötelezőt, és a csak emberhátrányban kieszközölt győzelem felírható annak a számlájára, hogy ez még a sokat átkozott szezon eleji forma. Christian Eriksen ismét megmutatta magát, igazolva, hogy nem véletlenül kacsintgat felé esetleg akár az FC Barcelona is. A dán karmester két gólpasszal járult hozzá a sikerhez, Jonjo Shelvey kiállítása után. A korábbi Liverpool-nevelésű középpályás az angolok egyik új kedvencét, Delle Alit taposta meg, természetes volt a mutatvány után a kényszer zuhanyzás.
Az említett Eriksen passzok percekkel később Alit, majd Davies-t szolgálták ki. Győzelmével a Spurs a nyomába eredt az első körben szintén nyerő Arsenal és Manchester City párosnak.
Premier League – 1. forduló
Newcastle United – Tottenham Hotspur 0-2 (0-0)
Helyszín: Sports Direct Arena (Newcastle); Vezette: André Marriner
Gólszerzők: – ill. Ali (61. perc), Davies (70.)
Kiállítva: Shelvey (48. perc)
A meccs videója:
https://www.youtube.com/watch?v=FwZXgveWMX8
Balogh József
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.