Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Újabb nagy magyar tehetség kötött ki az NB II-ben. Ősszel induló sorozatunkban összeszedjük majd azon magyar focistákat akik korán kerültek ki külföldre, s utána magyar alacsonyabb osztályokba kerültek. Van belőlük bőven. Akár a sorozatban is szerepelhetne Varga Szabolcs akik korábban a Vasastól szerzett meg az MTK, majd kicsivel később Hollandiába a Heerenveen együtteséhez került, mígnem visszatért a kék-fehérekhez. Az előző évben nem tudott meghatározó játékos lenni, most pedig az NB II-es SVSE gárdájához került kölcsönbe.
A holland csapat mezével, bemutatása pillanatában (nso.hu)
Aki kicsit is nyomon követi a magyar foci eseményeit sejthette, hogy Varga nem marad az MTK-nál, hiszen a nyári edzőmeccseken a kék-fehérek első csapatában nem lépett pályára. Varga Szabolcs 2013 tavaszán 18 évesen került a Kubala Akadémiáról az MTK-hoz, ahol a bajnokság végén be is mutatkozott az NB I-ben. A következő ősszel már fontosabb szerepet töltött be a csapatban, fel is figyelt rá a Heerenveen. A holland csapat azon időben rendre szerződtetett Magyarországról játékost, hiszen ekkor került oda a Fradi mostani védője Otigba Kenneth, a később a zöld-fehéreknél szintén megforduló, most az NB III-as SZEOL csapatában játszó Péter Antal is. Másfél évig játszott Hollandiában Varga, mígnem 2015 nyarán kölcsönbe visszakerült az MTK-hoz. Ebben az idényben honorálta a szövetség az 1995-ös születésű focistákat, így ősszel még rendre szerepet is kapott, tavasszal sérülés hátráltatta s keveset játszott. Ennek ellenére 2016 nyarán az MTK visszavásárolta a játékjogát, de összesen 8 meccsen jutott szóhoz. A nyári keretátalakítás egyik áldozata így nem meglepő, hogy ő lett. Varga a következő fél évet kölcsönben az ugyancsak másodosztályú Sopron csapatában folytatja, így eddigi 35 NB I-es meccsen szerzett 2 gólját nem most fogja növelni.
Endrődi Dávid
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.