Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Szerda este két mérkőzéssel zárult az angol másodosztály (Championship) harmadik fordulója. A fordulót követően már csak három hibátlan csapat maradt a bajnokságban.
A Championship harmadik fordulója több érdekes összecsapást is hozott. A forduló legtöbb gólja a Millwall és Ipswich összecsapásán született ahol a vendégek 4-3-as győzelmet arattak. A fordulót követően csupán három hibátlan gárda maradt, akik mindhárom mérkőzésüket sikerrel vették az angol második vonalban, nevezetesen a Cardiff, Wolves és Ipswich együttese. Korábban mindhárom gárda is szerepelt az élvonalban. A Wolves együttesében egyébként a Porto együttesétől szerződtetett Rúben Neves megszerezte első gólját a szigetországban.
Az élvonalból kiesett Sunderland továbbra is veretlen a bajnokságban, a Hull City a tabella 8. helyén, míg a Middlesbroug a hatodik helyén szerénykedik három fordulót követően. John Terry új csapata az Aston Villa kisebb meglepetésre még nem tudott mérkőzést nyerni az idei kiírásban és csupán a kiesést jelentő 23. helyén állnak.
A fordulóban két gólnélküli döntetlen is született nevezetesen a Birmingham és Bolton valamint a Leeds és Fulham mérkőzésén. Érdekesség, hogy a Fulham három döntetlennel indította szezonját.
Képek: EFL facebook oldala, eredmenyek.com
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.