Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Ma este a Napoli számára is kezdetét vette az olasz élvonal, azaz a Serie A 2017/2018-as szezonja. A nápolyi alakulat idegenben hozta a kötelezőt veronai ellenfelével szemben.
A Napoli játékosai sima győzelmüket ünnepelhették Veronában (forrás: twitter.com/sscnapoli)
A Serie B-ből feljutott Hellas Verona látta vendégül a Napoli csapatát a Serie A új idényének első fordulójának első játéknapján. A papírforma a vendégek mellett szólt, s ennek megfelelően már a meccs elején hajtott a nápolyi klub, mely a 4. percben Insigne révén próbálkozott egy erős lövéssel, de a kapus a helyén volt. A 19. minutumban is Insigne villant, de ismét védett Nicolas.
Azonban már a hazai kapus sem tudott segíteni csapatán a találkozó 32. percében, amikor is Souprayen öngólja révén szerzett vezetést a Napoli (0-1)!
A 39. percben jártunk, amikoe Insigne ismét fontos szerepet játszott a vendégek akciójában – ő adta Miliknek a gólpasszt, ünnepelhettek a vendégek (0-2)!
A félidő végén nem sokon múlott, hogy Zielinski ne növelje meg csapata előnyét, de közeli kapáslövése fölé szállt.
A fordulást követően a 62. percben folytatódott a gólgyártás, ismét a Napoli talált be! Ekkor Ghoulam vágta be a léc alá a kipattanót (0-3)!
Insigne sem adta fel góllövésre irányuló vágyait, ám a 78. percben nagy helyzeténél újból bravúrral mentett Nicolas kapus! Ezután kevéssel megfogyatkozott a vendég együttes, Hysaj számára mutatta fel a játékvezető a második sárga lapját, így idő előtt kellett elhagynia a pályát a nápolyi játékosnak, a Veronának pedig büntető járt.
A kiállítást követő percben jöhetett a hazai tizenegyes: a 83. minutumban jött is a Verona szépítő találata, Pazzini lökete talált utat Reina kapujába (1-3)!
Ám hiába szépített a Hellas, magabiztos előnyt épített fel addig a Napoli, amely hozva a kötelezőt, simán verte első körös ellenfelét.
Serie A, 1. forduló
Hellas Verona – Napoli • 1-3 (0-2)
Helyszín: Stadio Marcantonio Bentegodi. Vezette: Michael Fabbri
Gólszerzők: Pazzini (83. – büntetőből), ill. Souprayen (32. – öngól), Milik (39.), Ghoulam (62.)
Sárga lapok: Heurtaux (74.), Romulo (90+1.), ill. Hysaj (52., 82.)
Kiállítás: -, ill. Hysaj (82.)
Hellas Verona: Nicolas – Ferrari, Caceres, Heurtaux (Valoti, 84.), Souprayen – Romulo, Buchel, Zaccagni (Fares, 64.), Bessa – Cerci (Pazzini, 74.), Verde. Vezetőedző: Pecchia Fabio
Napoli: Reina – Hysaj, Chiriches, Koulibaly, Ghoulam – Zielinski, Diawara, Hamsík (Allan, 66.) – Callejón (Giaccherini, 73.), Milik (Mertens, 61.), Insigne. Vezetőedző: Sarri Maurizio
https://youtu.be/FCzWhGgqaLk
Nagy Dávid
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.