A nagy lengyel körút – felkerestük a magyarokat (videókkal)

Merész vállalkozásba kezdett a FociClub.hu társoldala, a lengyel klubfocival foglalkozó ekstraklasa.hu parányi szerkesztői gárdája. Az eredmény egyedi, fogadjátok sok szeretettel. 

Az előző szezon végén sűrűn vakartuk a fejünket, hogy miről írunk majd augusztustól, hiszen az Ekstraklasa-ban drasztikusan lecsökkent a magyar jelenlét. Aztán ahogy egyre beljebb kerültünk a nyárba, szerencsére röpködtek a nevek, amelyek közül kettő véglegessé is vált. Egy hirtelen ötlettől vezérelve aztán felcsaptuk a 2017/18-as bajnoki naptárat és úgy döntöttünk, teszünk egy lengyel körutat, hiszen immáron négy magyar labdarúgó van Lengyelországban. Az ötlet elsőre remeknek bizonyult, aztán jött a fekete leves, azaz mégsem olyan könnyed séta lesz ez. Öt nap alatt közel 3000 km és négy város várt ránk, de végül csak belevágtunk és nem bántuk meg. Kimerítő túra volt – még úgy is, hogy nem sikerült maradéktalanul teljesíteni -, és egyben sikeres is.

Terveink szerint a Kecskés Ákos-Nagy Dominik-Gyurcsó Ádám-Egerszegi Tamás vonalon mozogtunk volna, azaz Nieciecza-Varsó-Szczecin-Legnica volt betervezve, közte három meccset is megnézve.

Úgy terveztük, hogy a Legia-Piast, Lech-Lubin és Pogoń-Lechia meccseket is megtekintjük, persze a régi mondás ismét érvényes lett, miszerint “Ember tervez…”. A túra augusztus 10-én, csütörtökön kezdődött, amikor is beültünk az autóba és a Miskolc-Kassa-Eperjes irányból “támadtunk” Lengyelországra. Közel 370 kilométeres és 7 órás kocsikázás után érkeztünk Tarnówba, ahol az első szálláshelyünk volt és amely 30 percre van Niecieczától.

A gps 5 és fél órát ír, de a megállókkal és a be nem tervezett útfelújításokkal kitolódott az idő. Út közben kezdett kialakulni bennünk a túra neve is, amely majdnem az “Ismerd meg Lengyelországot” nevet kapta, hiszen olyan helyekre vezérelt a gps, amelyekre álmunkban sem gondoltunk. Autópályák után mellékutak és egysávos kis erdei ösvények is akadtak, de végül csak megérkeztünk a 110 ezres, “kisvárosba”. Mert Tarnówot kisebb városként emlegetik, amely Bem tábornok szülővárosa is egyben.

Még aznap találkoztunk a magyar U21-es válogatott csapatkapitányával, aki alig egy hónapja érkezett a Bruk-Bet Termalica csapatához és aki már túl is volt egy remek bemutatkozáson. Sőt, harmadik meccse, a Legia legyőzése után a forduló válogatottjába is bekerült. Kecskés Ákos személyében nagyon szimpatikus, visszafogott, ám magabiztos fiatalembert ismerhettünk meg, aki 100%-ig profi szemléletben él. Alig múlt 21 éves, de korát meghazudtolva mesélt nekünk arról, hogyan került 15 évesen Szegedről a Serie A-s Atalantába, hogyan lett az Újpest egyik meghatározó játékosa és aztán hogyan figyeltek fel rá a lengyel-magyar U21-es barátságos meccsen. Szóval az óváros – egyébként csodaszép, hangulatos – főterének egy csendesebb kávézójában meséltettük Ákost.

– SZEOL-Atalanta-Újpest-Nieciecza. Hogyan kerültél Lengyelországba?
Kecskés Ákos: – Több lehetőségem is volt, Magyaroszágról is kerestek és Lengyelországban is mehettem volna egy másik klubhoz. Az U21-es válogatottal idén júniusban pont Niecieczában (és tavaly Lublinban is – a szerk.) játszottunk meccset a lengyelek ellen és azt követően két klub is elkezdett élénken érdeklődni. Pont otthon voltunk Hódmezővásárhelyen, amikor a menedzselésemet végző CMG jelezte, hogy kezd kialakulni a kép. Sokat törtük a fejünket, hogy maradjak-e itthon, menjek-e alsóbb osztályú olasz csapathoz, vagy jöjjek-e Lengyelországba. Azt láttam, hogy a magyar játékosok tudnak itt érvényesülni és tudnak mozogni más országokba, a menedzsereim azt tanácsolták mindenképpen a lengyel vonalat válasszam, ők az edző személyét is döntőnek tartották. Mariusz Rumak valóban komoly benyomást tett rám, többször is hívott telefonon, hogy számítana rám, meg van a bizalom. Ő a Lechnél (és a Śląsknál – szerk.) már dolgozott magyarokkal, szóval képben van velünk kapcsolatban. Így ezt a feltörekvő csapatot választottam, amely tavaly a felsőházban végzett, ami óriási dolog. Nem azt mondom, hogy idén biztosan még jobb lesz, de mindent elkövetek, hogy így legyen.

– Harmadik lengyel bajnokid után bekerültél a forduló válogatottjába. Kicsit erős kezdésnek érzem.
K.Á.: – Igen, ilyenkor hamar el tud szállni az ember, rengetegen írtak, sok médium is felkeresett, éppen ezért hamar el is dobtam magamtól. Nem szeretek ilyenekkel foglalkozni, a keddi meccsnek is úgy mentem neki, mintha meg sem történt volna, jövő héten is be kell kerülni. Nem vagyok egy olyan alkat, aki elszállna a sikertől és olyan emberek is vesznek körbe, akik tudják ezt, szem előtt tartják.

– Meddig tartható ez a forma és hova várod a csapatot a bajnokság végén?
K.Á.: – Úgy érzem, sokáig ki fog tartani az energiám, mert új impulzus ért. Az alapozást kihagytam, mert bár egy rossz szavam sincs, Újpestre már nem lett volna értelme pár napra visszamenni. Otthon edzettem ugyan, de az nyilván nem olyan. Amikor ide kerültem, olyan orvosi vizsgálaton vettem részt, amelyen talán még soha, tényleg egész napos volt. Amíg nem voltak rendben a papírjaim, nem is edzhettem a csapattal, egy mini alapozást csináltam, amin nagyon oda figyeltek rám. A párom is itt van velem, úgyhogy jó kezekben vagyok. Lesz holtpont, de éppen ezért nagyon fontos a regeneráció. Megvan a magamhoz való eszem és fel tudom fogni, milyen lehetőséget kaptam, úgyhogy élnem kell ezzel. Talán nekünk a legnehezebb a sorsolásunk, Jaga, Wisła, Lubin, Legia, Śląsk, majd Lech. Mindenki ellen meg kell szenvedni, de pont ezért jó, mert ilyen meccseken lehet fejlődni. Minden meccs kemény, jó iramú, nem pedig az van, hogy játszol 4-5 jó meccset egy idényben. Nyilván a felső ház a cél, aminek nagyon örülnék és azt mondom, aki meg tudja verni a Legiát, az bármire képes, de ha nem koncentrálunk eléggé, kikaphatunk az Újszandectől is.

– A Legia legyőzése után a kupában is remekeltetek, még ha döcögősen is, de bejutottatok a harmadosztályú Siarka Tarnobrzeg ellen a legjobb 16-ba.
K.Á.: – Hamar megszereztük a vezetést, már a 4. percben betaláltunk. Picikét elszórakoztuk a meccset, mert rengeteg helyzetünk volt, nekik pedig semmi említésre méltó, de a 88. percben kaptunk egy szerencsétlen gólt, így hosszabbításra került sor. Nem estünk kétségbe, gyorsan rúgtunk három gólt és letudtuk a meccset. Két nappal előtte játszottunk a Legiával, itt 120 perc volt a lábakban, ez sokat kivett a játékosokból, éppen ezért, aki mindkét meccsen játszott, kapott egy kis pihenőt. A legjobb 16-ban a másodosztályú Chojniczanka Chojnice ellen kell továbbjutnunk. A nyolcban pedig már bármi lehet.

– Osztod azt a véleményt, hogy a lengyel bajnokság remek ugródeszka lehet a magyarok számára?
K.Á.: – Az a célom, hogy megragadjak itt, aztán valahova felugrani, mert mindig kell kihívás. Hogy az ember tudjon teljesíteni, kellenek az új löketek. Jó bajnokság az Ekstraklasa, a lengyel fiatalok is mennek top klubokba. De 21 évesen nem ez a végső célom. Szeretnék a felnőtt válogatottba is bekerülni és ha így tudok továbbmenni, akkor van rá sansz. Sokkal jobban szem előtt van az ember, mint más bajnokságban, úgyhogy szerintem igen, sok lehetőséget rejt magában a lengyel liga.

– Három országban pallérozódtál, milyen tapasztalataid vannak?
K.Á.: – Úgy érzem, nagyon szerencsés vagyok, eddig bárhol is voltam, nagyon sokat tanultam, szerencsére fogékony is vagyok erre. Szegeden olyan edzőm volt, aki a szerb mentalitást helyezte előtérbe, hetente jártunk át Szerbiába edzőmeccseket játszani. Átvettük azt a mentalitást, hogy mindenáron győzni kell. Talán ez látszik is rajtam kívül még Forgács Dávidon és Zsótér Donáton is, akik szintén Szegedről indultak. Fiatalon kerültem Olaszországba és védőként a legjobb volt nekem. Rengeteget tanultam, a személyiségem is sokat fejlődött. Gyerekként mentem ki és 5 év kint lét nagyon megerősíti az embert. Újpesten szerb edzőm volt, szerb mentalitással, ami nem volt idegen a számomra Szeged után. Nagyon jó iskola volt, hogy 19 évesen debütálni tudtam az NB1-ben belső védőként. Lengyelország pedig egy újabb lépcsőfok, ami érezhetően erősebb a magyar bajnokságnál, de mégsem egy Seria A, úgyhogy úgy érzem, a legjobb helyen vagyok a pályafutásomat illetően.

Másnap reggel kilátogattunk a Termalica stadionjába, amely a Tarnówtól 30 km-re fekvő Niecieczában található. A 2007-ben átadott stadionban hivatalosan 4666 fő foglalhat helyet, de egy álló résznek köszönhetően sokkal többen is beférnek.

A CMG Médiaügynökség közbenjárásával engedélyt kaptunk a klubtól, hogy bejárjuk a stadiont, amit meg is tettünk, plusz Ákossal még a kispadok előtt is beszélgettünk egy keveset, mielőtt elkezdődött volna az edzés. Az alábbi videóban beszél nekünk a Legia legyőzéséről, valamint arról, hogy a remek sikert követően a forduló válogatottjába is bekerült, illetve azt is megkérdeztük, milyenek az első benyomásai a Termalica csapatánál.

A niecieczai stadion bejárása és az edzés egy részének megtekintése után pattantunk is az autóba, hogy időben Varsóba érjünk. A Legia-Piast meccs este hatkor kezdődött, így bele kellett húznunk. Az út viszonylag könnyű volt, azonban már-már megszokottá vált a több kilométeres útfelújítás és lassulás. Ennek köszönhetően csúszott ismét a tervezett érkezés, de még így is jócskán időben voltunk. Ráadásul a városba vezető utak szinte kihaltak voltak az ünnep okozta tömeges kivonulás miatt. Varsóban is 35-37 celsius volt, így a városiak jobbnak gondolták, ha elutaznak valahová. Kifelé kilométeres sorok voltak, de a városba befelé könnyen lehetett haladni.

A szállás elfoglalása után értünk jött a helyi kontaktunk és célba vettük a 31 ezres Legia-stadiont. Az akkreditációk átvétele után volt még annyi időnk, hogy kicsit nézelődjünk és magyarokba botoljunk.

A találkozó nagyszerűen alakult a Legia és a magyar szurkolók számára is, hiszen 3-1 arányban nyertek a katonák és Nagy Dominik nyitotta a gólgyártást. A fiatal magyar szélső a lefújás után azonnal a mixed zone-ba jött, hogy találkozzunk vele. Utunk egyik változtatása is itt esett meg velünk, sajnos nem tudtunk olyan mennyiségű és minőségű anyagot készíteni – még a technika is kibabrált velünk -, amely minden igényt kielégítő lenne. Így a közeljövőben mindenképpen ismétlésre lesz szükségünk.

Négynapos hétvége ide, nem egy kiemelt meccs oda, azért 13 ezren összegyűltek a stadionban, ahol a Żyleta természetesen hozta a szokásos hangulatot, azaz végig énekelték a játékidőt.

Az alábbi videóban arról beszél nekünk Nagy Dominik, hogy mi a gyengébb bajnoki rajt oka, hogy csak szép gólokat tud-e lőni, illetve hogy mire számíthatunk az EL-playoff-ban.

Nagy Dominkkal egyébként a közeljövőben szeretnénk egy hosszabb beszélgetést is folytatni, reméljük, az már sokkal jobb lesz.

A mögöttünk lévő út és a péntek esti meccs fáradalmait részben kipihenve a szombati reggelit követően elindultunk Poznańba. Ez tűnt a legegyszerűbb és legrövidebb útnak, de majdnem megtréfált minket. A 310 km-t végig pályán lehet megtenni, így valós lehet a 3 órás út. Na, ez nekünk közel 6 óra alatt sikerült. Két baleset és egy monszunszerű eső is lassította a haladást, a kapukról nem is beszélve. A legrövidebb távunkon lett a legdrágább az autópálya. Összesen kb. 90 zlotyt fizettünk pályahasználatra, amiből a Varsó-Poznań vonalon 60-at.

Végül csak megérkeztünk az INEA Stadionhoz. Az akkreditáció átvétele és a bejutás kicsit komplikált a Lechnél, de megoldódott minden és itt ért minket egy nagyszerű élmény is. Több ellenőrző ponton át kellett mennünk még média belépővel is és az egyik “igazoltatás során” a biztonsági ember észrevette, hogy közeledik valami vezető-szerű illető, ezért még alaposabbá vált főleg, hogy külföldiek voltunk. Az öltönyös ember odalépett hozzánk, kérdezte mi a szituáció, mire emberünk elmesélte, hogy külföldi újságírókat azonosít. Az öltönyös elkérte az iratainkat és amikor látta, hogy magyarok vagyunk, legyintett és csak ennyit mondott: – Bah, mehetnek, semmi probléma. Elnézést!

Szóval, bejutottunk a meccsre, ami már annyira nem volt lenyűgöző. Arra számítottunk, hogy egy feljövőben lévő Lech-et látunk, amely lemossa a listavezető Zaglebie Lubint és átveszi a vezetést a tabellán. Ehelyett görcsös, helyzetek nélküli, már-már langyos meccset láttunk, amely csak a hazai vezetés után pörgött fel kicsit. Situm 53. percben szerzett gólja után látszott, hogy mennyi feszültség szabadult fel a poznańiakban, amelynek lehet bent kellett volna maradnia, mert a narancsszínű mezben játszó vendégek rákapcsoltak, átvették az irányítást és a 81. minutumban egyenlítettek is. A Zaglebie játékán látszott, hogy ennyiért jöttek és be is érték ennyivel, hiszen ez is maradt a végeredmény, amivel a Lech ezzel egy óriási esélyt szalasztott el. A hazai ultrákra nem lehet panasz, a félidei szünet kivételével megállás nélkül buzdították kedvenceiket, míg a vendégek “maroknyi” tábora azért el-el hallgatott, főleg a bekapott gól után, de őket sem érheti panasz.

Vasárnap az előző naphoz hasonlóan indultunk Szczecinbe, azaz reggeli után azonnal, hiszen Gyurcsó Ádám jelezte, hogy nagyjából 13 órakor lesz vége az edzésnek, amelyet látni szerettünk volna. Viszonylag gyorsan értünk át – nagyjából 4 órás volt az út – az északi városba, amely 800 évig német területen volt. Ez egyébként érezhető is volt a városban, az idegen nyelveket egyébként sem kultiváló lengyelek inkább németül szerettek volna kommunikálni, ha mi már nem beszéljük az ő nyelvüket.

Ez a verzió ugyan nem jött be nekik, de végül is mindenhol megértettük magunkat.

A pályához érve azonnal előkaptuk a kamerát, telefont és belecsaptunk a közepébe. Kb. negyed óra múlva kezdtek felénk mutogatni a Pogoń stábjának tagjai. Egyikük oda is jött hozzánk és megkérdezte, hogy mit csinálunk, mert egyébként zártkörű az edzés. Amikor elmondtuk, hogy kik vagyunk és mit akarunk, csak biccentett és továbbment, ezzel egyezve bele a felvételekbe. Ha zöld-fehérben lettünk volna, nem lettek volna ennyire barátságosak, hiszen a Lechia ellen készültek.

Amikor a játékosok szállingóztak hazafelé edzés után, Dawid Kort még egy “Sziát” is odadobott nekünk, miközben interjú alanyunkat vártuk az épület előtt. Aztán csakhamar megjelent Gyurcsó Ádám is és kerestünk egy megfelelőnek látszó helyet a beszélgetésre.

– Visszavágó volt a Lech elleni (tavaly a poznańi kékek ütötték ki a Pogońt) kupasiker?
Gyurcsó Ádám: – Szerintem senki sem foglalkozott ezzel. Sokkal inkább járt az a fejünkben, hogy nem kezdtük jól a bajnokságot. És ha itt is kikapunk, akkor még mélyebbre csúszhatunk. Döcögve kezdtük a bajnokságot és a kupából is kiesünk, akkor kerülhetünk olyan gödörbe, amiből nagyon nehéz kimászni. Ezért úgy mentünk ki a Lech ellen, hogy nincs kifogás, nincs más lehetőség, csak a győzelem. Közelítettünk a tökéletes meccshez, magasra tettük a lécet. Ezt a teljesítményt kitolni a legtovább lesz a szép feladat. Ez a győzelem akkor fog sokat érni, ha a bajnokságban is tudjuk kamatoztatni ezt a teljesítményt. Ennek a meccsnek kell egy olyan löketet adnia, amely elfeledteti a gyengébb kezdést. Ha huzamosabb ideig tudjuk tartani ezt a formát, igenis dobogóra esélyes a csapatunk. Otthon nagyon erősek vagyunk, idegenben már nem annyira és ezt a két teljesítményt kell közelíteni egymáshoz és hétről hétre olyan formát hozni, amely megközelíti a Lech Poznań elleni mérkőzést.

– Az első lengyel bajnokidon gólt lőttél, de az első válogatott meccseden is. Hogyan emlékszel vissza a 2012-es, csehek elleni meccsedre?
Gy.Á.: – Régen volt már. 2011-ben elkerültem Kecskemétre, hogy folyamatos játékban legyek és onnantól kezdtem igazán felfelé lépkedni. Az az év nagyon sűrű volt és sok mindenen változtatott. Aztán visszakerültem Fehérvárra, sikerült a helyet kiharcolnom magamnak, ez által a válogatottba is kaptam meghívót. Soha nem fogom elfelejteni, hogy Egervári Sanyi bácsi úgy küldött be, hogy nyerjem meg a meccset. Óriási dolog volt, hogy első meccsemen győztes gólt lőttem, ilyen dolgokért kezd az ember focizni.

– Tehát jól indult a válogatott karriered, azonban mintha Bernd Storck csak mostanában venne észre.
Gy.Á.: – Úgy éreztem, ha otthon játszom, kevesebb esélyem van bekerülni a válogatottba, ez is közre játszott abban, hogy szerettem volna külföldre kerülni. Tudtam, hogy a teljesítményemet jobban elismerik majd, ha kint játszok és meg is kaptam a lehetőséget. Lehet kicsit későn, mert kvázi egy meccsem volt (Elefántcsontpart ellen – a szerk.), hogy bizonyítsak úgy, hogy biztosan meg volt már a keret, ki utazik az Eb-re. Olyan visszajelzéseket kaptam a meccs után és én is úgy éreztem, hogy bizonyítottam, de kellett volna még pár meccs a teljes bizalomhoz. Rossz érzés volt itthon maradni, de csak erősebbé tett.

– Milyen érzés magyarnak lenni Lengyelországban?
Gy.Á.: – Érdekes kérdés, hiszen köztudott, hogy nagy a barátság. Nem tudom, hogy az miatt van-e vagy sem, de itt közelebb érzem magamhoz a szurkolókat. Sokszor hallom a lelátóról a “Wegier” bekiabálást, ami jól esik, mert azt érzem, elismerik amit idáig nyújtottam. Csapaton belül természetesen nincs kivételezés, de a hétköznapokban, a városban kicsit érezhető. Kint van velem a párom is, így könnyebb minden.

– Miben másabb a magyar és a lengyel bajnokság?
Gy.Á.: – Nem szeretem és nem is nagyon lehet összehasonlítani a két bajnokságot. Azt látni kell, hogy a lengyelek előrébb tartanak mind játékban, mind pedig infrastruktúrában. Az biztos, hogy itt kevesebb időm van bármire is, mint otthon volt. Edzések után nem nagyon szoktunk külön programokat csinálni.

– Mivel telnek a mindennapjaid, ha nincsenek edzések, meccsek?
Gy.Á.: – A párom teljes mértékben megérti, hogy sokat kell pihenni. Edzések vagy meccsek után a regeneráció a legfontosabb. Nyilván egy jó dolog, hogy közel van Berlin, ott hamarabb feltalálja magát az ember, ez is nyújthat egyfajta kikapcsolódást, de néha a csapattársakkal is el szoktunk menni egy-egy ebédre vagy vacsorára, szerencse jó kapcsolatok vannak csapaton belül. Már-már meglepően jól működik minden pályán és azon kívül is.

Az alábbi videóban arról mesél nekünk, hogyan állnak egymás nyelvének tanulásával, a beilleszkedéssel, hogyan lehet 4 gólt rúgni egy meccsen, illetve hogy dobogóra esélyesként mi a rájátszások gyengébb teljesítményének oka.

A beszélgetés után maradt még időnk városnézésre is, de jobbnak láttuk a másnapi útra való felkészülést, hiszen 1200 km és 12-nél is több óra várt még ránk. Sajnos nem tudtunk maradni a hétfő esti meccsre – amely 0-0-s döntetlent hozott -, idő előtt haza kellett jönni. Ráadásul a betervezett legnicai kitérő sem jött össze, mert a Mezőkövesdről a Miedź Legnicába szerződő 27 éves védő, Egerszegi Tamás sajnos egyéb elfoglaltság miatt lemondta a “randit”, így vele írásos beszélgetést készítettünk.

– A nyáron még azt lehetett hallani, hogy otthon váltasz csapatot, aztán mégis Lengyelországba jöttél.
Egerszegi Tamás: – Ez így igaz! Három csapat is volt Magyarországon, ahol folytathattam volna a pályafutásomat és volt egy pár külföldi lehetőség is, ami nem vált konkréttá csak a Legnica.

– Hogyan kerül valaki Mezőkövesdről a lengyel másodosztályba?
E.T.: – Szerettem nagyon Mezőkövesdet, sokat köszönhetek nekik, de nekem minden vágyam volt, hogy külföldre kerüljek. Jött ez a lehetőség, igaz sokat gondolkodtam rajta, de meghoztam a döntést és itt vagyok.

– Milyen reményekkel érkeztél Legnicába?
E.T.: – Nemigazán voltam képben, hogy milyen szintet képvisel a lengyel másodosztály. Körbekérdeztem akivel csak tudtam felvettem a kapcsolatot és mindenki pozitívan adott véleményt . Másodosztályban ez az egyik legerősebb csapat és mindenképp fel akarnak jutni az első osztályba. Ez az, ami vonzott! Plusz az szólt mellette, ha itt jól teljesítek, akkor könnyebben tudok szintet lépni.

– A kupából a friss Ekstraklasa-s Sandecja búcsúztatott titeket. Milyen különbségek voltak a két csapat között?
E.T.: – Semmi különbséget nem láttam, megmondom őszintén! Uraltuk végig a játékot, sajnos a bíró belenyúlt a meccsbe. Két lehetősége volt az ellenfélnek, elsőt se mondanám helyzetnek, nem gondoltam volna, hogy abból a szituációból gólt tud szerezni a csatár. A második meg szabadrúgásból született.

– Említetted, hogy a feljutás a cél. Látsz erre reális esélyeket?
E.T.: – Természetesen látok, erős csapatunk van, az eddigi meccseket uraltuk, az ellenfelek általában beállnak ellenünk védekezni, amit néha nehezen tudunk feltörni. Reális esélyt látok a feljutásra.

– Miben másabb a lengyel foci a magyarnál?
E..T. – Sajnos pár héttel később érkeztem a csapathoz a nyáron. Túl vagyok pár meccsen, eddig csak a kupában kaptam 90 percet és pozitív visszajelzéseket kaptam, jól sikerült az a meccs. Minden meccsen beálltam, várom a lehetőségemet, küzdök a helyemért. Fizikálisan erősebbnek és pörgősebbnek látom ezt a bajnokságot, de a magyar bajnokságot egyénileg jobb játékosok alkotják.

– NB I vagy 1. Liga?
E.T.: – Tapasztalataim szerintem ez a csapat az NB1 középmezőnyében foglalna helyet. Amit észrevettem, hogy sokkal több a párharc, keményebben beleteszik magukat a játékosok az egy egy ellenibe. Jó játékosaink vannak, a kis passzos játékot képviseljük. Nyilván nem itt szeretném befejezni a pályafutásomat, de mint mondtam, remek lehetőségeket rejt a lengyel foci, ugródeszka lehet a karrieremben.

– Az U21-es válogatott után hol akadt meg a felnőtt válogatott karriered?
E.T.: – Úgy gondolom, nem tudtam huzamosan kimagasló teljesítményt nyújtani, ami elengedhetetlen a felnőtt válogatottba jutáshoz.

– A Legnica “Polak, Wegier dwa bratanki” kezdéssel jelentette be a szerződtetésedet. Az, hogy magyar vagy, jelent valamit?
E.T.: – Nem gondolnám, hogy sokat jelentene a csapatnál, legalábbis én nem tapasztaltam. A csapattársaim hamar befogadtak szerencsére.

– Mit szeretsz Lengyelországban?
E.T.: – Ételeket, mindenhol nagyon jól főznek, még nem ettem itt olyat, ami nem ízlett volna. (Ezt garantálni tudjuk. – szerk.)

– Mit nem szeretsz Lengyelországban?
E.T.: – Nyelvet… Nagyon nehéz és furcsa számomra, de ez legyen a legnagyobb gondom, majd megszokom. Egy profi focistának a mindennapjai az edzés, étkezés, pihenés.

– Mivel telnek a mindennapjaid?
E.T.: – Szerencsére menyasszonyom sokat tud jönni hozzám és mindent együtt szoktunk csinálni. Sokat járkálunk a városban, felfedezünk új helyeket, éttermeket. Idáig nem főzött, de miattam elkezdett és nagyon tehetséges benne. Nagyon szerencsés embernek tartom magam, mert nála jobbat nem találhattam volna soha. Ezért is kértem meg a kezét.

A hazaúton a gyorsabb, német-cseh-osztrák vonalat választottuk, amellyel Sopron felől érkeztünk volna haza, azonban Drezda előtt visszatértünk lengyel földre, hiszen elfelejtettünk finom lengyel sörből feltankolni a szűkösebb időkre. Végül 6 megállót beiktatva kereken 15 óra és 1235 km elteltével, zombikként érkeztünk Debrecenbe. Fárasztó, rohanós túra volt, de összességében azt gondoljuk, megérte.

Tudjuk, ezek az események már több, mint egy hete készültek, de család és munka mellett a hobbira csak ennyi idő jut és nyomokban a technika is tartalmaz fapadot. Reméljük, azért szállítottunk annyi információt a magyar legényekről, hogy tiszta képet kaphassunk a jelenlegi helyzetről.

Bízunk benne, hogy legközelebb már mind a technika, mind pedig a felkészültség és egyebek is rendben lesznek, hiszen ismétlés a tudás atyja…

Köszönjük mindenkinek, akik segítettek, támogattak minket, különösképpen a CMG Menedzserirodának, a felkeresett kluboknak (Bruk-Bet Termalica Nieciecza, Legia Warszawa, Lech Poznań, Pogoń Szczecin), a Magyar Sportújságírók Szövetségének és a www.rodemikrofon.hu-nak!