Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A La Ligában is megforduló középpályással kötött kontraktust a Mezőkövesd, amely Svájcból igazolta Frano Mlinart.
Már csak pár napig tart az átigazolási piac, a Mezőkövesd ezt kihasználva igazolt még egyet. A horvát Frano Mlinar az FC Wiltől érkezett. A 25 esztendős védekező középpályás a Dinamo Zagrebben nevelkedett, majd a Lokomotiva Zagrebtől került Spanyolországba, ahol szerepelt a Granada együttesében, bajnokin azonban nem kapott lehetőséget. Ezt követően az Udinese is szerződtette, de az olaszoknál sem mutatkozhatott be, mígnem visszakerült a spanyol együtteshez, ahonnan többször is kölcsönadták. Így került több ízben Svájcba. Az Aarau, majd az Inter Sapresic is birtokolta rövid ideig a játékjogát. Mlinar ezt követően az előző idényt az FC Wilnél töltötte, amely a svájci második vonalban szerepelt.
Mlinar megjárta a horvát korosztályos válogatottakat az U15-től, az U21-ig, a felnőtteknél eddig nem kapott lehetőséget.
Mezőkövesdi mozgás:
Érkezők: Jakub Brasen (szlovák, FC DAC 1904 – szlovákiai), Cseri Tamás (Kisvárda), Paul Fadiala Keita (szenegáli, AO Kerkira – görög), Koszta Márk (Honvéd), Köböl Máté (szlovákiai, Somosi TC Salgótarján), Martin Krnác (szlovák, Slovan – szlovák), Lázár Pál (szabadon igazolható), Tomás Majtá (szlovák, Racing Roma – olasz), Frano Mlinar (horvát, FC Wil – svájci), Novák Csanád (Vasas), Robert Pillár (szlovák, FK Senica – szlovák), Szalai Attila (Rapid Wien – osztrák), Vadnai Dániel (MTK Budapest), Csirmaz István (Szolnoki MÁV, kölcsönből vissza), Fröhlich Roland (Ceglédi VSE, k. v.)
Távozott: Balogh Béla (MTK Budapest), Czuczi Márton (Pénzügyőr SE), Aleksandar Damcevski (macedón-francia, szabadon igazolható), Ulysse Diallo (mali, Puskás AFC), Marko Dinjar (horvát-magyar, Szeged 2011), Egerszegi Tamás (Miedz Legnica – lengyel), Engel Alex (Kazinbarcika, kölcsön után végleg), Heffler Norbert (Kisvárda), Hegedűs Dávid (Kazincbarcika), tarmo Kink (észt, Levadia Tallinn – észt), Molnár Gábor (Puskás AFC), Orosz Márk (Soroksár), Rácz Ferenc (Balmazújváros), Peter Sulek (szlovák, GKS Katowice – lengyel), Ribánszki László (szlovák-magyar, Békéscsaba, kölcsönbe), Stipe Bacelic-Grgic (horvát, Puskás AFC, k. v.), Branko Pauljevic (szerb, Puskás AFC, k. v.), Sós Bence (Debreceni VSC, k. v.), Vági András (Paksi FC)
~GS~
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.