Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Szerda este kialakult a Bajnokok Ligája 2017/18-as kiírásának főtáblás mezőnye, csütörtökön pedig az UEFA illetékesei a csoportbeosztást is elkészítik majd. A kalapbeosztás már ismeretes, 32 csapat és szurkolók milliói várják izgatottan a sorsolást.
Az első kalapban a nyolc legerősebb bajnokság győztese foglal helyet, míg a másik három kalapba a koefficienseik alapján kerültek a klubok. Így fordulhat elő, hogy például a német bronzérmes Dortmund a második kalapban foglal helyet, míg a nemzetközi porondon debütáló RB Leipzig ezüstérmesként csak a negyedikben. Az első kalapban több olyan csapat is van, melyet szívesen látnának csoportjukban a második és harmadik kalapos nagyágyúk, avagy nem mindegy, hogy a Real Madrid, vagy a Szpartak Moszkva kerül valaki útjába.
1. Kalap: Real Madrid, Bayern München, Chelsea, Juventus, Benfica, Monaco, Szpartak Moszkva, Sahtar Doneck
2. Kalap: Barcelona , Atletico Madrid , PSG, Dortmund, Sevilla, Manchester City, Porto, Manchester United
3. Kalap: Napoli, Tottenham, Basel, Olympiakosz, Anderlech, Liverpool, Roma, Besiktas
4. Kalap: Celtic, CSZKA Moszkva, Sporting CP, APOEL, Feyenoord, Maribor, Qarabag, RB Leipzig
A sorsolást csütörtökön este 18 órakor tartják, az eseményt pedig a Sport 1 és az Eurosport is élőben közvetíti. Ahogyan korábban, úgy most sem kerülhet azonos országból érkező klub ugyanabba a csoportba, illetve a politikai viszonyok végett továbbra is fennáll, miszerint orosz és ukrán csapat nem találkozhat egymássel a nemzetközi porondon. Tehát például az első kalapos Shakhtar Donetsk biztosan nem lesz egy csoportban a negyedik kalapos CSZKA Moszkvával.
A kalapbeosztásra ránézve gyorsan össze is raktunk három lehetséges halálcsoportot…
1. Juventus, Barcelona, Tottenham, RB Leipzig
2. Real Madrid, PSG, Liverpool, Celtic
3. Bayern München, Manchester United, Napoli, Feyenoord
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.