Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Láthatólag az Internazionale vezetősége tanult az elmúlt évekbeli hibákból, s idén nyáron kicsit ésszerűbben költekeztek a klub fejesei. Az Inter nem kevés pénzt dobott ki az ablakon annak tükrében, hogy újra ott legyen az élcsapatok között, ám az “aranyáras” igazolások közül jó pár melléfogásnak bizonyult.
Az Internazionale esetében a legnagyobb lyukak a védelem körül tátongtak leginkább az elmúlt esztendőkben. Idén nyáron láthatólag ezen lyukak betömésén dolgoznak a milánói gárda illetékesei. Az Inter ezidáig leigazolta Dalbertet a Nice-ből, Joao Cancelo-t a Valenciából és Milan Skriniar-t a Sampdoriából. Fiatal, tehetséges védőkről beszélhetünk az előbb említett három úriember kapcsán, akik tehát adott esetben hosszabb távon is erősíthetik a csapatot. A legfrissebb kiszemelt a hátsó alakzat megerősítésére nem más, mint Mangala. A Sky Sports úgy értesült, hogy a rutinos francia középhátvéd ott van az Inter kívánságlistáján, akitől a Manchester City mindenképp hajlandó megválni.
Eliaquim Mangala az előző szezont a Valenciánál töltötte kölcsönbe, ahol alapembernek számított. Jelenlegi csapatában, azaz a Manchester Cityben és egykori klubjában, azaz a Portóban szintén stabil kezdőnek számított. A manchesteri gárdában nem tudta hozni a tőle elvárt szintet, ezért is került kölcsönbe a Valenciához, fénykorát meg kétségtelenül Portóban élte…
Németh Boldizsár
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.