Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Most már tudjuk, hogy milyen csoportokra számíthatunk az Európa-ligában. Nézzünk néhány érdekes tényt a sorsolás kapcsán.
İstanbul Başakşehir középpályása, Mossoró régi klubjával, a Bragával fog farkasszemet nézni a C csoportban. A 34 éves brazil 2007-13 között erősítette a portugál klubot, ez idő alatt 13 gólt lőtt 125 mérkőzésen. A Braga színeiben döntőt is játszhatott, ám a 2010/11-es idényben a Portó 1:0-ra győzte le őket a dublini fináléban.
Az E csoportban az evertoni Aaron Lennon és az Apollont képviselő Adrian Sardinero már korábbról ismeri egymást. 2014 augusztusában egy Európa-liga selejtező mérkőzésen találkoztak. Lennon akkor még a White Hart Lane-en fogadta ellenfelét a Spurs színeiben. A találkozót végül az angolok nyerték 3:0-ra.
Rossz ómen ciprusi klubbal játszania a Lyonnak. A 2011/12-es szezonban az APOEL tört borsot a franciák orra alá a legjobb 16 között, miután büntetőkkel bizonyult jobbnak a Lyonnál, és jutott tovább a legjobb 8 közé.
Az Everton játékosa, Ashley Williams és az Apollon védője, Constantinos Makridis válogatott színekben találkoztak. Európa-bajnoki selejtezőn győzte le Wales 1:0-ra Ciprus válogatottját. Makridis reméli, hogy klubszinten revansot vehet majd ellenfelén.
A csoportkörben a legnagyobb távolságot az Asztana drukkereinek kell megtennie, ha élőben szeretnék látni a Villareal elleni idegenbeli mérkőzést, az út körülbelül 5000km lesz. A legrövidebb táv a belga Zulte Waregem és a Vitesse együttese között lesz, kb. 210 km.
A Lugano az 1995/96-os UEFA-kupában megszorongatta az Intert. Hazai pályán 1:1-es döntetlent értek el olasz ellenfelükkel szemben.
kép: dailyinspector
Nagy Gábor
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.