Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A macedón Vardar Skopje sportigazgatója bejelentette, hogy 16-szoros válogatott középpályásuk, Stefan Spirovski a Ferencvárosnál folytatja pályafutását. A zöld-fehérek egyelőre még nem tették meg a hivatalos hírközlést.
A FociClub.hu is beszámolt róla, hogy a Fradi megtalálta a régóta keresett védekező középpályását, a macedón focista személyében. Darko Pancsev a szkopjeiek sportigazgató azt is elmondta, hogy miért voltak kénytelenek megválni egyik legjobbjuktól:
– Januárban lejár Spirovski szerződése nálunk és bár tárgyaltunk az esetleges hosszabbításról, új kihívást keresett már a karrierjében, mi pedig elfogadtuk, hogy menni akar. Volt egy ajánlata a Ferencvárostól, mi pedig nem akarjuk erővel a csapatnál tartani és sok szerencsét kívánunk neki. Reagálunk azonnal a távozására, megegyeztünk Vanja Markoviccsal.
Spirovski egyébként edzéseken bővebb információt is kaphatott korábbi csapattársaitól, hiszen együtt focizott a Vardarnál Vladica Brdarovskival, aki 2015 tavaszán a Győr focistája volt. A győrieknél 11 alkalommal kapott lehetőséget. Szintén együtt játszott Aco Sztojkovval. Ő hosszabb magyarországi pályafutást tud maga mögött, hiszen 2007 tavaszán érkezett Debrecenbe, majd 2008 őszén Nyíregyházára igazolt, mígnem 2010 őszén hagyta el Magyarországot. Az NB I-ben összesen 47 meccsen 12 gólig jutott. Stojkov 2002-től az olasz sztárcsapat az Inter labdarúgója volt, 2006 nyaráig, mikor is a szerb Partizan Belgrád megvette a játékjogát. Korábban azért inkább kölcsönben szerepelt, mint az Internél, de ezt már senki nem veszi el tőle.
Endrődi Dávid
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.