Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Két évvel ezelőtt hagyta el a Ferencváros csapatát David Mateos. Elég viharos volt a távozása, hiszen a zöld-fehérek El-selejtezője előtt találta ki, hogy ő távozni akar. A Fradi végül egy éves béréért cserébe engedte el az aranylabdás Kakát is foglalkoztató Orlandóhoz. Idén márciusban az amerikaiak szerződést bontottak vele, s eddig klub nélkül tengődött. Most viszont megtalálta új munkaadóját, a spanyol harmadosztályban szereplő Murcia személyében.
David Mateos 2013-ban a Real Madridtól érkezett Magyarországra, majd közel két évig tartozott a Fradi keretéhez, ezen idő alatt negyven NB I-es meccsen hét gólt szerzett. Védőként ez nem kevés, de azt se felejtsük el, hogy ő volt akkor a zöld-fehérek tizenegyes lövője. Többször elmondta, hogy mennyire szeret a Fradiban játszani, majd egyszer csak gondolt egyet, s távozni akart. A Ferencváros végül elengedte, akkor hírek szerint egy éves béréért cserébe. A transfermarkt.de információi szerint kétszázezer euróért. Másfél évig fontos játékosa volt az amerikai Orlandonak, ahol csapattársa volt többek között a korábbi aranylabdás, szintén egykori Real Madrid játékos Kaká. Idén márciusban hagyta el az amerikaiakat, s eddig csapat nélkül tengődött. A napokban találta meg új klubját, a szebb napokat is megélt spanyol harmadosztályú Murciát. A harminc éves középhátvéd egy éves szerződést kötött új munkaadójával.
Endrődi Dávid
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.