Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Spanyolországban ma éjjel zárul csak az átigazolási időszak, úgy tűnik azonban Riyad Mahrez esetleges klubváltásával nem kell számolni már a Barcelonával kapcsolatos találgatások ellenére.
(Fotó: Sky Sports)
A Sky Sports tájékoztatása szerint azok után, hogy tegnap éjjelig nem kelt el az algériai szélső, a Leicesternél úgy számolnak, hogy jövő héten visszatér hozzájuk a játékos. (Mahrez tegnap elhagyta ugyanis a Zambia ellen készülő válogatott edzőtáborát annak érdekében, hogy nyélbe tudjon ütni egy átigazolást.)
A játékos májusban nyújtott be még átigazolási kérelmet, ám mivel nem sikerült megfelelő partnert találni – a Roma 32 millió fontos ajánlatát visszadobták -, a támadó továbbra is a Leicester játékosa marad, és meg is ígérte, hogy ebben az esetben mindent meg fog tenni a Rókák sikeréért.
Lasányi Csaba
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.